Több mint 50 eseménnyel vár mától az LMBT Történeti Hónap
Idén 13. alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon az LMBT Történeti Hónap, amely a korábbi évektől eltérően nem februárban, hanem márciusban várja programokkal az érdeklődőket Budapesten, Pécsett, Debrecenben és online egyaránt.
Az LMBT Történeti Hónap a magyar és külföldi LMBT múltról és a kisebbség tagjai által létrehozott értékekről szól, amelyek jelentős része láthatatlan maradt. Az LMBT-közösség tagjai mindig is részei voltak az ország és a világ történelmének; jelenlétükkel, tevékenységükkel alakították – és ma is alakítják – annak sorsát még akkor is, ha mindezt valós életük, identitásuk elfedése közben kellett tenniük.
A rendezvénysorozat az LMBT emberek történelemben való jelenlétét kívánja megmutatni, ugyanakkor fontos szerepe van az LMBT közösség építésében is. 2025-ben több mint 50 program közül csemegézhet mindenki, a teljes lista megtalálható a rendezvény honlapján.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A nyitóbuli februér 28-án lesz az Alteregóban, míg a megnyitó ünnepségre március másodikán, vasárnap kerül sor (Fontos! A részvétel regisztrációhoz kötött.)
„2025-ben immár tizenharmadik alkalommal rendezzük meg az LMBT Történeti Hónapot. A Háttér Archívum fennálllásának 30. évfordulójához kapcsolódva az LMBT archívumok jelentőségére hívjuk fel a figyelmet. Az idei rendezvénysorozatot Wilfred van Buuren, az amszterdami nemzetközi archívum és dokumentációs központ, az idén 25 esztendős IHLIA LGBTI Heritage gyűjteményvezetője nyitja meg.” – olvasható az eseménynél.
A megnyitón fellép Tinez. A megnyitó után levetítik A város a miénk lett (De stad was van ons) című holland dokumentumfilmet (2019, 70 p., r. Netty van Hoorn). A leszbikus mozgalom a holland feminista harc egyik mozgatórugója volt, amely a hetvenes években erősödött fel. A tüntetésektől az házfoglalásokig, a nők számára nyitott kávézóktól a nyomdák finanszírozásáig a nők visszavették az utcát és a várost. A film holland nyelvű, angol felirattal.