Nagyvilág

Tízezrek követelik Nagy-Britanniában a harmadik nem jogi elismerését

Mostanáig közel 123 ezer brit írta alá a petíciót, amely követeli a brit államtól, hogy ismerje el a nembináris embereket a férfi és női nem mellett harmadik nemként.

Nem létezik nembináris opció a hivatalos dokumentumokon, teljesen figyelmen kívül hagyva így a lakosság ezen részét. (…) A nembináris identitás elismerése nemi identitásként segítené a nembináris emberek védelmét a transzfób támadásokkal szemben és könnyítene nemi diszfóriájukon” – olvasható a petícióban.

Nemi diszfória: Alkalmanként néhányan úgy érzik, ahogyan őt kívülről látják és ahogy magát belül érzi, az nem egyezik meg. Továbbá elvárják tőle, hogyan viselkedjen, és ez teljesen különböző lehet attól, ahogy éppen viselkedni akar. Ez okozza azt a kényelmetlen kellemetlen közérzetet, amit néha nemi diszfóriának (itt értsd boldogtalanságnak) neveznek. Azonban ez nem elmebetegség. A nemi diszfória ismert állapot, amire van megfelelő orvosi kezelés bizonyos estekben. Már sokan megértik, hogy ennek az eredete születés előtti. Kutatások kimutatták, hogy a baba agyának kis része más irányba fejlődik, mint a test többi részének a neme. Ez hajlamossá teszi a babát, hogy a jövőben eltérés legyen a nemi identitása és a nemi megjelenése között. (Forrás: Transvanilla)

A brit jog értelmében 100 ezer érvényes aláírás esetén a parlamentnek mérlegelnie kell, kezdeményez-e vitát a kérdésről, valamint hivatalos válaszban kell reagálnia a petícióra. Egyelőre egyik sem történt még meg. Hasonló petícióra utoljára 2019-ben tettek kísérletet, akkor csak 20 ezer aláírás gyűlt össze.

A jogi nemváltoztatási kérelem díja a napokban változott a szigetországban. Keddtől a korábbi 140 fontról (ami körülbelül 58 ezer forint) öt fontra (tehát kétezer forintra) mérséklődött. További részletek:

 

Jóval megfizethetőbb lett Nagy-Britanniában a jogi nemváltoztatás

 

Borítókép: Wikimedia

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb