Sport

Thomas Hitzlsperger, az első nyíltan meleg német focista

fotó: Rex Features ( 1293413c )

 

Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök október elsején a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjével tüntette ki Thomas Hitzlspergert. Az egykori profi focista évek óta a sportban tapasztalható homofóbia és szexizmus ellen küzd. De van itt még valami: a nemzeti labdarúgó-válogatott középpályása volt az első élvonalbeli focista, aki coming outolt Németországban.

Ami a szakmai pályafutását illeti, a most 38 éves Hitzlsperger még 2004-ben mutatkozott be a német válogatottban, játszott az angol Aston Villa FC csapatában, később pedig a VfB Stuttgart kapitánya is volt, csapatával 2007-ben meg is nyerték a Bundesligát. Miközben sínen volt a karrierje, magánéletében nyolc évig járt gyerekkori barátnőjével, Ingával. Már majdnem összeházasodtak 2007-ben, amikor a kitűzött dátum előtt alig négy héttel lefújták az esküvőt.

Nem voltam biztos az orientációmban egészen a karrierem végéig. Míg végül rájöttem, hogy én egy férfival szeretnék élni” – beszélt erről évekkel ezelőtt a The Guardiannek adott interjúban. A coming outot fontolgatta 2011-ben, amikor a Wolfsburgban játszott, de akkor még hallgatott azokra az ismerőseire, akik a várható negatív következményekre figyelmeztették. Hitzlsperger is látta, ahogy Németország egyre toleránsabban áll a homoszexualitáshoz, ahogy az is feltűnt neki, a média milyen megszállottan próbálja megtalálni az első meleg profi focistát. Eközben heteró játékosok jó szándékú, de végeredményben nem sokat segítő megszólalásai is elbizonytalanították. Egyesek azt nyilatkozták, hogy az előbújás segítene a meleg játékosoknak, mások pedig inkább óvatosságra intettek. Mindezek után nem érezte úgy, hogy valóban a coming out lenne a helyes lépés.

Mindenki azt mondta, ne tegyem, mert akkora hullámot fog verni, ami maga alá temet. De a végén rá kellett jönnöm, hogy ezt senki sem tudhatja biztosra. Nem volt rá korábban példa, ezért mindenki csak találgatni tudta, mi történne.

 

 

A profi futballban töltött utolsó éveiben több csapatot is megjárt, majd sportsérülései miatt 2013 őszén úgy döntött, 52-szeres válogatottként visszavonul a játéktól. Ezek után nem sokat várt a coming outtal, 2014. január 8-án a német Die Zeit lapjain megjelent interjúja mérföldkő volt a meleg focisták társadalmi elfogadásához vezető úton. Megszólalásával a hazájában a homoszexualitás és a foci kapcsolata megszűnt tabutémának lenni. A fogadtatást Hitzlsperger azonban így sem tudta megtippelni, ezért inkább gondoskodott róla, hogy az interjú megjelenését követően órákig ne kerüljön az internet közelébe. Korábban a család és a barátok jól fogadták a hírt.

Meg voltam lepve és boldog voltam, hogy semmi bajuk nem volt vele. Ahonnan én jövök, a vidéki Bajorországban a melegséget természetellenesnek tartják. Tudtam, hogy lesznek negatív reakciók olyanoktól, akik ezt soha nem fogják megérteni, és hogy a családom is kaphat belőlük, de ez nem érdekelte őket. Kizárólag teljes támogatást kaptam tőlük.

 

A nyilvános coming out valóban nagy visszhangot keltett, de pozitív értelemben: özönlöttek a támogató üzenetek a szurkolóktól, a hazai és nemzetközi focistáktól, a közvéleménytől. Hitzlsperger a focinál maradt, a Német Labdarúgó Szövetségnél (DFB) a sokszínűség nagyköveteként dolgozva a fociban tapasztalható szexizmus és homofóbia elleni küzdelmet segíti, kampányokat folytat – ezt a munkát jutalmazta most az államfő a kitüntetéssel. Tennivaló akad még, erről a ZDF-nek beszélt a díjátadót követően:

A sokszínűség közel áll a szívemhez. Megpróbálom ezt újra és újra megélni a klubomban, nem csak beszélni róla. Ezt továbbra is a feladatomnak tartom. Sokan írnak nekem, beszélgetnek velem, és amikor csak lehetőségem van segíteni, azt nagyon szívesen teszem. Az a tény, hogy ma itt ülök egy olyan nagy futballklub igazgatóságának elnökeként, mint a VfB Stuttgart, az egy jelentős előrelépés. A javulást nem csupán azzal lehet mérni, hányan coming outolnak. Azt hiszem, a kettő között is van valami. Anélkül is zajlik a fejlődés, hogy előbújna egy-két játékos.

 

Hitzlsperger ugyanis annyira nem hagyta el a focit, hogy nyíltan meleg egykori játékosként ma már ő a régi klubja, a Vfb Stuttgart vezetője. A 47 ezer tagot számláló sportegyesület az egyik legnagyobb Németországban, és leginkább a fociról híres.

 

Számomra fontos, hogy megmutassam, meleg focistának lenni normális dolog. Ostobaság a feltételezés, hogy kizárja egymást a férfijátéknak számító foci és a melegség. Nem hinném, hogy valaha is azért nem jött volna ki bárki a meccseimre, mert »túl puhány« a játékom.

 

A profi meleg focisták még ma is attól tartanak, hogy az előbújásukkal a karrierjüket kockáztatják. Tartanak a szurkolók, a csapattársak, a klub és a szponzorok reakciójától. Ezért inkább rejtőzködnek, ami hatalmas nyomást helyez rájuk, hiszen mentálisan kimerítő, ha folyamatosan titkolózni kell. A társadalom minden más területén, úgy a politikusok, mint a művészek, sportolók, zenészek, vagy bizonyos vallásoknál már a papok esetében is elfogadta, ha valaki a saját neméhez vonzódik.

A férfiak játszotta foci maradt az utolsó terület, ahol az élvonalban a mai napig nincs az aktív játékosok között nyíltan meleg sportoló sehol a világon. Mindenki csak a visszavonulása után vállalja a coming outot. A helyzet azonban akár már a közeljövőben megváltozhat, mert állítólag több német meleg focista összefogva, közösen tervezi a nyilvános előbújást. Ez pedig Hitzlsperger évekkel ezelőtti kiállásához hasonló mérföldkő lehet.

 


Németországban valójában az egykori kelet-német focista, Marcus Urban coming outja volt az első, jóllehet ő nem számít nemzetközileg ismert sztárjátékosnak. A most 49 éves Urban az NDK ifjúsági labdarúgó-válogatottjának volt a tagja. Mielőtt az FC Rot-Weiß Erfurtban a kilencvenes évek elején átkerült volna a felnőtt csapatba, és ezzel a profi futballba, rájött, hogy melegsége miatt rejtőzködnie kellene a foci világában, és ez a karrierjét is hátráltathatná. Ezért inkább úgy döntött, hogy felhagy a játékkal. 2007-ben coming outolt, azóta a fociban tapasztalható homofóbia elleni küzdelem egyik aktivistája.

„Középpályásként elképesztően agresszívan játszottam. Amint lejöttem a pályáról, újra szürke kisegér voltam. Tele voltam komplexusokkal.”

 

 

A stuttgarti Mercedes-Benz Arenát az egyik legnagyobb és legszebb európai stadionnak tartják. A hatvanezres aréna a VfB Stuttgart otthona, ahol – a meccsek idejének kivételével – naponta többször is indítanak vezetett túrákat a kulisszák mögé. Ha van kedved bejárni egy óriási stadiont az öltözőktől a lelátókig, akkor shop.vfb.de oldalon többféle túra közül is választhatsz. Előzetes regisztráció kötelező!

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin