Itthon

Terézváros polgármestere nyitotta meg a homofóbia elleni kiállítást

Fotó: Tuba Zoltán / kepszerk.hu

 

A terézvárosi Hunyadi téren június 7-től két héten át találkozhatnak a járókelők az „Én is ember vagyok” kampány kiállításával. A május közepén indult társadalmi figyelemfelhívó kampány főszereplői olyan magyar LMBTQ emberek, akik arccal vállalva mesélnek életük egy-egy meghatározó élményéről. Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) 140 ezer LMBTQ embert kérdezett meg legutóbbi felmérése során, és a tavaly publikált eredményekből kiderül, hogy egy év alatt a magyar LMBTQ emberek 49 százalékát éri valamilyen diszkrimináció az identitása miatt. A köztéri kiállítás megnyitóján a kerület polgármestere, Soproni Tamás arról beszélt, hogy Terézváros az elfogadás mellett áll:

„Sokan mondják, hogy „túl sok szó esik” az elfogadás fontosságáról. A valóság ennek éppen az ellenkezője: túl keveset beszélünk arról, miért nem probléma, ha valaki mást szeret, máshogy él, mint a többség, hogy miért kellene nyitottabbnak, toleránsabbnak lennünk, és miért lenne ez jó azoknak is, akik szenvednek a kirekesztéstől.

Magyarországon 2021-ben is nagyon nehéz dolog a többségtől eltérő identitással élni. A hátrányos megkülönböztetés létezik, és életeket tesz tönkre. Az „Én is ember vagyok” kampány éppen ezt, a kirekesztést, a megbélyegzést teszi átélhetővé.

Hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek születik, függetlenül a vallástól, származástól, anyagi vagy társadalmi helyzettől és szexuális orientációtól. A Hunyadi téren látható fotókiállítás, az emberi arcok, történetek is ebben a hitemben erősítenek meg. A képek a mindennapi gyűlölet és kirekesztés ellen szólnak, és az elfogadás fontosságát hirdetik. Egy apró, de fontos lépés ez a kiállítás ahhoz, hogy egy jobb világban éljünk.”

 

Fotó: Tuba Zoltán / kepszerk.hu

 

Soproni Tamás, Terézváros polgármestere és Erdei Zsolt, a Humen ügyvezetője / fotó: Török Dániel / Daniel Media

 

Önkormányzatokkal, nagykövetségekkel, médiumokkal és cégekkel összefogva az „Én is ember vagyok” kampányt az idén tíz éves Humen indította május 17-én, a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapon. A Humen ügyvezetője, Erdei Zsolt szerint nem szabad bántanunk egymást, erre reflektálnak a megszólalók történetei.

„Nagyon örülünk, hogy ehhez a kampányhoz több budapesti kerület is csatlakozott, ennek keretében pedig most Terézvárosban egy köztéri kiállítás keretében valósulhatott meg. Külön öröm, hogy a kerület ennyire nyitottan és pozitívan fogadta a kezdeményezést.

Az „Én is ember vagyok” kampánnyal azt szeretnénk megmutatni, hogy nincs rendjén, ha bántunk másokat. Mert a tetteinknek, szavainknak súlya van. És erről beszélni kell. Azt szeretnénk, ha elgondolkoznának az emberek az itt olvasható a történeteken. Ezért is az a fő üzenete az egész kampánynak, hogy „Bánj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy bánjanak veled.”

 

Fotó: Török Dániel / Daniel Media

 

A kampányhoz kisfilm is készült:

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin