Kultúra

Tényleg homoszexuális volt a Himnusz szerzője? – Kölcsey Ferenc élete és titkai

Talán az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalom- és társadalomtörténeti botránya robbant ki 2013-ban, amikor Nyáry Krisztián irodalomtörténész először beszélt nyíltan arról – ezzel a köztudatba emelve az egyébként nem rejtegetett tényt –, hogy Kölcsey Ferenc férfiakhoz írt szerelmes leveleket. Az alábbi kijelentés önmagában véve is súlyos állítás, amit nem elég felszínesen vizsgálni, de sokkal problematikusabb a társadalom reakciója egy esetlegesen meleg költőre, aki – nem mellékesen – a Himnuszunk szerzője.

 

A témában eddig nem jelent meg tudományos tanulmány. A kutatások jelenleg is folynak, és mivel egy könyv (Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.) nem elég ahhoz, hogy teljes értékű tudományos publikációnak nevezzem írásomat, így a megjelent újságcikkekből összefésülve szeretném körbejárni Kölcsey homoszexualitásának kérdését.

 

Kölcsey Ferenc (Franz Eybl litográfiája)

 

Nyáry Krisztián először a Facebookon tett szert hihetetlen népszerűségre. Költőink magánéletét humoros köntösbe csomagolva tálalta, amivel rövid időn belül széles olvasói réteget tudott megszólítani. A bejegyzések rohamtempóban terjedtek, és az online népszerűségnek hála nem sokkal később már nyomtatott formában is megjelent az Így szerettek ők első kötete. Több szaktekintélynek számító irodalomtörténész is kétkedve fogadta a könyvet. A humorral jócskán megfűszerezett, de sokszor tudományos tényeket nélkülöző írás elősegítette az ismeretterjesztést, ezért komoly kritikai vita nem alakult ki körülötte. Azonban a második kötet szinte a megjelenést követő pár napon belül olyan szinten felborzolta a kedélyeket, amely mellett már Szilágyi Márton – korunk egyik legnagyobb irodalomtörténésze – se tudott szó nélkül elmenni. Az ezer meg egy dilemmát felvető kérdés pedig Kölcsey homoszexualitása volt. Mielőtt jobban beleássuk magunkat a témába, muszáj tisztáznunk a homoszexualitás definícióját.

Dr. Sági Zoltán neuropszichiáter a 2012-ben Újvidéken megjelent Gondolkodva érezni – érezve gondolkodni: adalékok a nevelés pszichológiájához című kötetben egy egész fejezetet szentelt a homoszexualitásnak. Kifejti, hogy pontos definíció nem létezik, és a mai napig komoly problémákba ütközik a mindenre kiterjedő meghatározás. Ezt arra alapozza, hogy el kell különítenünk a homoszexualitás tudatos és tudat alatti vonzalmi kialakulásának kiváltó okait, valamint nem szokatlan jelenség a „kényszer homoszexualitás” sem, amely ellenkező nemű partner hiányában alakul ki (lásd: börtönök, hajók legénysége). Sági szerint „A homoszexualitás tehát egy, azonos nemű egyén iránt mutatott tudatos és kizárólagos erotikus vonzódás és szexuális aktivitás, függetlenül a heteroszexuális partner elérhetőségétől.”

Természetesen nem Dr. Sági Zoltán az egyetlen, aki megpróbálta meghatározni a homoszexualitás fogalmát. A mi témánk szempontjából sokkal érdekesebb Takács Judit és P. Tóth Tamás Az „Idegbizottság” szerepe a homoszexualitás magyarországi dekriminalizációjában című tanulmánya, amely a homoszexuális cselekmények 1961-es magyarországi dekriminalizációját vizsgálja. A tanulmány különlegessége, hogy új, korábban ismeretlen, 1958-ból származó forrásokat vesz alapul. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a most megfogalmazott és ismertetett állítások nem kollektív definíciók. A közzététel oka a homoszexualitás érzelmi kérdéseinek feltárása.

1958. március 21-én zajlott az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) azon ülése, amelyen a résztvevők a Csorba Antal (a Magyar Ideg- és Elmeorvosok Társasága főtitkára, orvos, ezredes) által készített A homoszexualitás néhány orvosi és büntetőjogi problémájáról című előterjesztésre reflektáltak. Amellett, hogy az 1950-es években már foglalkoztak a homoszexualitás kérdéskörével, még nem létezett a maihoz hasonló olyan definíció és tudományos alapú megközelítés, amely a homoszexualitás jogi büntethetőségének tiltására vagy szabályozására irányult volna.

Csorba szerint a homoszexualitás „a nemi ösztön azonos nemre irányultságát jelenti”, valamint ide sorolhatók a „sexualis álomtartalmak, a gyengédség érzülete, a sexualis vonzalom, a szerelem complexusa.” Ha Csorba meghatározásából indulunk ki, kijelenthetjük, hogy a homoszexualitásnak nemcsak a fizikai vonzalom, de az érzelmek is alkotóelemei. Ha elfogadjuk az előbbi kijelentést, akkor lehetséges-e, hogy Kölcsey homoszexualitása nem az evidenciaként értelmezett szexualitáson, hanem érzelmi alapokon nyugodott? A választ Nyáry Krisztiántól tudhatjuk meg.

A HVG 2013. október 11-én interjút készített Nyáryval. Az interjúból kiderül, hogy a szerző sokáig hezitált, meg merje-e írni Kölcsey történetét. Mivel tényleg nem tudott egy konkrét címkét ragasztani a költő orientációjára, Nyáry mindig úgy fogalmazott, hogy Kölcsey szerelmet érzett egy férfi iránt – azonban kiemelte, hogy a mai napig nincs információnk arra nézve, hogy volt-e egyáltalán Kölcseynek beteljesült szerelme. Nyáry kiemeli, hogy az irodalomtörténészek mindig ódzkodtak a témától (például a Szemere Pálhoz fűződő viszonyát, noha sokkal bensőségesebbként írták le, mégsem írták le soha úgy, hogy Kölcsey szerelmes volt a barátjába). A szerző külön kitér Kölcsey szerelemhez, barátsághoz, hazához való hozzáállására. Több irodalmár is kijelentette, hogy Kölcsey soha senkibe nem volt szerelmes, azonban szerelmes versei, levelei cáfolják ezt. Költészetében megfigyelhető egyfajta „összeolvadás”, amely magába sűríti az előbb említett három – számára lényegi – tényezőt.

Nyáry elismeri, hogy – hasonlóan kortársaihoz – maga is azt az elvet vallotta, miszerint Kölcsey Szemere Pál feleségébe, Krisztinába volt szerelmes. Azonban a két barát levelezésének kutatását követően kijelenti, hogy ha a szerelmes levelet úgy definiáljuk, mint olyan levelet, amelyben a szerző „szerelemként azonosítja a saját érzelmeit egy másik ember iránt, és ezt megírja neki, szerelmének nevezi, akkor ki kell mondanunk, hogy Kölcsey férfiaknak írt szerelmes leveleket.” Azt azonban fontosnak tartja kiemelni, hogy Szemere barátságot érzett iránta, és semmilyen romantikus, beteljesült felhangja nem volt kapcsolatuknak.

Kölcsey leghíresebb szerelmes levelét Álmosdon írta 1813. szeptember 9-én, amelyet Nyáry többször is idéz. Szemere Pál éppen elvenni készült távoli rokonát, Szemere Krisztinát, amelyről Kazinczy tájékoztatta Kölcseyt. Kölcsey a hír hallatán barátjához írt levélhez csatolta A jegyváltó című versét, s zárásként az alábbi sorokat írta neki: „Adieu – ölellek véghetetlen szerelemmel, mint mátkád ölelni soha sem foghat – ez a szív nem a lyánykájé.”

Az alábbi sorokat sokan – jogosan – értelmezhetik vallomásként. Az irodalomtörténészek biztosan órákig tudnának vitatkozni arról, hogy a korszak stílusa miatt íródott-e ilyen formában a levél, azonban ez a laikusok számára olyan tényező, amely a megítélésben nem játszik jelentős szerepet.

 

Kölcsey Ferenc (Anton Einsle olajfestménye)

 

2013. november 7-én jelent meg a Magyar Narancsban az a cikk, amely véleményem szerint az egyik legmeghatározóbb a témában. A szerző Nyáry Krisztiánt és Margócsy István irodalomtörténészt kérdezte Kölcsey posztumusz „coming outjáról”. Margócsy azt a problémát vetette fel, amely az egész botrányt körüllengte: Nyáry hipotézist állított fel, és túlinterpretált, amely a médiában teljes egészében úgy jelent meg, mintha kijelentette volna, hogy Kölcsey homoszexuális volt. Azonban a szerző nem győzte eleget hangsúlyozni, hogy ő sosem állított ilyet, pusztán a költő levelezését és verseit vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy férfiaknak írt szerelmes verseket, leveleket. Margócsy a már említett retorikai problémát kifejtve azzal érvel, hogy „A férfibarátságban a kor szokásrendje pedig egy olyan fellengző retorikát is megengedett, ami ma már a legnagyobb szerelmi szenvedély hevében is túlzásnak tűnnék.” Természetesen azzal egyetlen irodalomtörténész és történész se vitatkozhat, hogy a 19. század magyar retorikája túlfűtött, szenvedélyes és magával ragadó volt. Olyan szójátékokat és kifejezéseket engedett meg a kor szokásrendje, amelyeket az utókor homoerotikus utalásokként is felfoghat. Elég csak arra gondolnunk, hogy Petőfi Arany Jánost „imádottként” szólította. Vajon helyes-e Nyáry feltételezése, ha ennek tükrében vizsgáljuk a kérdést?

Nyáry szerint Kölcsey levelezésében nemcsak a retorikát, hanem a tartalmat is figyelembe kell vennünk. Az ő értelmezésében a költő szerelmes leveleket írt Szemerének, mivel szerelemként definiálta érzelmeit. Azonban nem elhanyagolható tényező, hogy a „szerelem” kifejezés a mai, modern értelemben vett szerelemként értendő-e. Margócsy István arra a fontos tényre hívja fel Nyáry figyelmét, aki Kölcsey szóhasználatát tartja az egyik „bizonyítéknak”, hogy a homoerotikus képek, képzelgések megélése jelent tényleges homoszexualizmust, nem az érzelmek retorikai kifejezése.

Számomra nem derül ki egyértelműen, hogy Kölcsey homoszexuális volt-e, azonban azt példaértékűnek tartom, hogy Nyáry Krisztián a hipotézist fenntartja, és az ezt övező botrányban mindig nyílt és vitakész. Úgy gondolom, hogy a legfontosabb tényező ebben a kérdésben nem az, hogy Kölcsey meleg volt-e, hanem az, hogy ha igaz az előbb említett állítás, ez mit jelent az utókorra nézve. Kölcsey szerepe a magyar történelemben vitathatatlan. Egy olyan karakterről beszélünk, aki nemcsak hazánk himnuszát alkotta meg, de a Kisfaludy Társaság alapító tagja volt, nyelvújító és politikus. A magyarság identitásában olyan szerves része van, amely egyenértékű Széchenyi, Deák vagy Kazinczy munkásságával, akik szintén a magyar azonosságtudat elhagyhatatlan alakítói voltak. Ha a Himnusz szerzőjéről kiderülne, hogy meleg volt, az a modern, elkorcsosult nacionalizmust kérdőjelezné meg, ugyanis a mai nacionalizmus nem azonos az eredeti, a 19. századot meghatározó egyik politikai eszmével. Az újkori nacionalizmus a leghatározottabban elutasítja a „szexuális devianciákat”, egyedül a heteronormatív értékrendben hisz. Ha ezt vesszük alapul, milyen társadalombéli változást eredményezne, ha az egyik legnagyobb hazafias lelkületű költőnkről kiderülne, hogy a saját neméhez (is) vonzódott? A válasz egyértelműnek tűnik: tagadást. Társadalmunk még mindig nincs felkészülve arra, hogy kiemelkedő történelmi személyiségeink magánéletét ne vonatkoztassuk el munkásságuktól. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nélkülöznünk kell az objektivitást, és pusztán emocionális alapon vizsgálnunk egy adott kérdést. Amikor szárnyra kelt a hír, hogy Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni megjelenteti naplóit, sokan ellenezték arra hivatkozva, hogy árnyalni fogja a Radnóti Miklósról kialakult képet. Így is lett. Nem a mindenki által elismert és szeretett költő képe, hanem az esetlen és sokszor elbotló magánember képe rajzolódott ki előttünk. Ettől függetlenül én nem tapasztaltam azt, hogy akik Radnóti személyét és költészetét szerették, azokban ez a szeretet alábbhagyott volna a naplók megjelenése után. Sőt, közelebb kerültünk az emberhez. Nem a költőhöz. Ha Kölcsey Ferencről kiderülne, hogy azonos nemű személy iránt érzett szerelmet, talán hozzá, a költő éthosza mögött megbújó emberhez is közelebb kerülhetnénk.

 

Tóth Luca Rozália

 

 

 

Previous post

Bécsben összeházasodott az első azonos nemű pár

Next post

Videó: Előbújás napja 2018 – Hat coming out történet – 3. rész