Hírek

Társasházi üzenetek: A meleg pár elköltözését követeli egy lakó a koronavírus miatt

 

Március 26-án névtelen üzenetet kapott egy marseille-i meleg pár. A 33 éves David ápolóként dolgozik, férje pedig taxisofőr, és úgy látszik, legalább egy szomszédnak szúrja a szemét, hogy ők melegek. Marseille városában március 16. óta kijárási tilalom van érvényben, ők a foglalkozásuk miatt ebben az időszakban is dolgoznak és kijárnak a lakásból – így vették észre a kézzel írt levelet.

„Legyenek szívesek elköltözni az épületből, mert tudjuk, hogy a homoszexuálisok az elsők, akik megfertőződnek a koronavírussal. Ez az első figyelmeztetés. Köszönjük.”

A minden tudományos alapot nélkülöző állítás David szerint attól a szomszédtól származhat, aki a házban már panaszt tett egy friss házas muszlim párra, akik „keleties zenét” hallgatnak. A TÊTU beszámolója szerint David és párja úgy gondolta, hogy aki az üzenetet hagyta, az bizonyosan vallásos és őszintén hisz abban, amit állít.

„Hogy leírj egy ekkora marhaságot, ahhoz hinned kell benne.”

A biztonság kedvéért elvitték a levelet a helyi rendőrségre, ahonnan azzal küldték el őket, hogy ez csak egy figyelmeztetés, nem fenyegetés. Arra biztatták őket, hogy tegyenek egy rendőrségi panaszt, aminek viszont nincs következménye. Az elkeseredett David megírta a velük történteket egy Facebook-posztban. Ezután rengeteg támogatás kaptak, és a poszt a bordeaux-i rendőrség LMBT-csapatához is eljutott, akik a kezükbe vették az ügyet.

„Azt mondták, gondoskodnak arról, hogy fenyegetésként legyen kezelve a bejelentés, és hogy DNS-mintát is vehetnek a levélről, és elemzik a kézírást.”

Ettől függetlenül a koronavírus-járvány miatti korlátozásokban a rendőrségi is lassabban tud dolgozni. Azóta a pár sebezhetőnek érzi magát, és akárhányszor kilépnek a lakásból, egy kicsit jobban figyelnek hátrafelé.

 

 

A pride-on táncoló angol rendőr az internet új sztárja

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin