Megváltozott a véleménye az egyenlő házasságról a brit miniszterelnöknek

A júniusban újraválasztott brit miniszterelnök, Theresa May számos fronton kénytelen kompromisszumokat kötni, miután júniusban pártja, a Konzervatív Párt bár megnyerte a választásokat, a korábbihoz képest mégis jelentős szavazatveszteséget szenvedtek el. Egy témában azonban bizonyosan a sarkára áll, ez pedig a házassági egyenlőség megvalósulása Észak-Írországban. 2017-re ugyanis ez maradt az egyetlen …

TOVÁBB OLVASOM →

Megtartották Nagy-Britannia első muszlim meleg esküvőjét

A 24 éves Jahed Choudhury és párja, a 19 esztendős Sean Rogan az Egyesült Királyság szívében található Walsall városában mondták ki a boldogító igent. Noha a ceremónia polgári és nem egyházi keretek között zajlott, a pár mégis tradicionális muszlim ünneplő ruhában esküdtek meg, ezzel is bizonyítva, hogy lehet valaki egyszerre …

TOVÁBB OLVASOM →

Videó – A London Pride-on kérte meg rendőr barátnője kezét az egyik felvonuló

A londoni közlekedési rendőrség egyik tisztjének idén olyan London Pride-ban volt része, amelyet egyhamar nem fog elfelejteni. Míg ő a menet útvonalát és a zavartalan haladást biztosította, egyszer csak megjelent előtte a barátnője, térdre ereszkedett és megkérte a kezét. Hogy igent mondott-e, nem nehéz kitalálni! És hála az internetnek, mi …

TOVÁBB OLVASOM →

Előbújt London legmagasabb beosztású rendőre

Amber Rudd belügyminiszter ajánlása alapján idén februárban II. Erzsébet királynő Cressida Dicket nevezte ki a londoni rendőrség főparancsnokává. Ez az első alkalom az 1829-ben alapított tisztség történetében, hogy nő tölti be. Egyben ő az első vállaltan LMBT-személy is a poszton, ez azonban csak nemrég, az Evening Standardnek adott interjújából derült …

TOVÁBB OLVASOM →

Egyik utolsó melegellenes törvényét törölte el Nagy-Britannia

Harmadik olvasatban, ellenszavazat nélkül szavazta meg a brit Képviselőház azt a törvényjavaslatot, amely törölné a hatályos brit joganyag egyik utolsó úgynevezett szodómiaellenes törvényét. A konzervatív John Glen képviselő által benyújtott Kereskedelmi Hajózási Törvény törölné a törvény eddigi szövegéből azt a paragrafust, mely szerint egy kereskedelmi hajó személyzetének “homoszexuális viselkedése” azonnali …

TOVÁBB OLVASOM →

Meleg orgiát rendezett a királynő jachtján Diana hercegnő volt komornyikja

Egy nappal azután, hogy a néhai Diana hercegnő komornyikja a nyilvánosság elé állt azzal, hogy mivel meleg, így 32 év házasság után elvált feleségétől és hamarosan férjhez megy, a The Sun napilap kiderítette, hogy Paul Burrell korábban sem vetette meg a férfiak intim társaságát. Gátlástalansága hajdanán odáig fajult, hogy egy …

TOVÁBB OLVASOM →

Manchester önkormányzata idősek otthonát nyit LMBT-nyugdíjasoknak

Manchester város önkormányzatának javaslata egyedülálló az Egyesült Királyságban és az egész világon sem sok párja akad. A helyi elöljárók a különleges otthonnal azokon az idős LMBT-személyeken kívánnak segíteni, akiknek az önellátás és lakásfenntartás mind fizikailag, mind anyagilag egyre nagyobb gondot okoz. Hangsúlyozzák, hogy az épülő otthon mindenki előtt nyitva áll …

TOVÁBB OLVASOM →

Angol politikus: Az LMBT Történeti Hónap a pedofília ünneplése

Nagyon komoly homofób aktivistát mutat az utóbbi időszakban a közösségi médiában Julia Gasper, az English Democrats Oxford megyei pártelnöke, egykori európai parlamenti képviselő-jelölt. Legutóbbi bejegyzésében egy fotót osztott meg Scarborough város volt polgármesteréről és Jimmy Saville egykori médiaszemélyiségről. “Mi is lehetne méltóbb az idei LMBT Történeti Hónaphoz, mint ez a …

TOVÁBB OLVASOM →

Idén nyáron újabb sziget ünnepelheti a házassági egyenlőséget

A brit korona, más néven Nemzetközösség sajátossága, hogy bár az uralkodó, jelenleg a 90-ik életévében járó II. Erzsébet az államfő, a kormányzást a demokratikusan választott nemzeti törvényhozás akarata irányítja. Így fordulhat elő, hogy bár többek között Angliában, Skóciában és Wales-ben már megvalósult a házassági egyenlőség, számos úgynevezett függőségben a helyzet …

TOVÁBB OLVASOM →

Katonai bázison kelt egybe a meleg pár

Rendhagyó napra ébredt majdnem egy hónappal ezelőtt, szeptember 10-én a ciprusi Dekélia brit katonai bázis állománya. A támaszpont történetében ugyanis először került sor azonos nemű párok közötti frigyre a 36 éves Alastair Smith őrmester és civil jegyese, Aaren Weston személyében. Alastair és Aaron esküvője azért is különleges, mert az azonos …

TOVÁBB OLVASOM →