Egyre elutasítóbb a magyar a melegekkel szemben

Nyilvánosságra kerültek az Eurostat friss felmérésének eredményei.  Eszerint az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben azok aránya az elmúlt négy évben, akik kényelmetlenül érzik magukat, ha két meleg férfi egymás iránt nyilvánosan mutatja ki az érzelmeit, megfogják egymás kezét, vagy megcsókolják egymást. 2015 óta 13 százalékkal nőtt …

TOVÁBB OLVASOM →

Megtartják Anglia első muszlim pride felvonulását

Az Imaan nevű jótékonysági szervezet támogatásával kerül megrendezésre az Egyesült Királyság legelső pride felvonulása a helyi muszlim LMBTQ közösség számára.     A rendezvényt a tervek szerint Londonban tartják 2020 tavaszán, ha sikeresen összegyűlik rá a megálmodott 5 ezer font. Az Imaan szóvivője fontosnak tartja a pride felvonulással felhívni rá …

TOVÁBB OLVASOM →

A születésszám növelése érdekében tiltotta be Putyin a ”melegpropagandát”?

A volt brit miniszterelnök úgy véli, Vlagyimir Putyin azért vezette be a melegpropaganda-törvényt Oroszországban, hogy ezzel segítse elő a születésszám növekedését.     David Cameron önéletrajzi könyvében miniszterelnöki pályafutásának több eseményét is visszaidézi. Innen tudjuk, mennyire büszke a mai napig arra, hogy része volt a házassági egyenlőség bevezetésében az Egyesült …

TOVÁBB OLVASOM →

HIV-vel élőként coming outolt a Queer Eye főszereplője

Interjút készített a The New York Times Jonathan Van Ness-szel, a Queer Eye című amerikai reality show egyik főszereplőjével. A műsor lényege, hogy öt férfi – mindannyian az LMBTQ-közösség tagjai – epizódról epizódra teljesen átalakítják, felfrissítik egy mindennapi ember életét: lakását, öltözködési stílusát, frizuráját és a beszélgetéseken keresztül az élethez …

TOVÁBB OLVASOM →

A RuPaul’s Drag Race és Billy Porter is tarolt az Emmy-gálán

Az amerikai televíziós produkciók számára kiosztott Emmy-díjat a tévés Oscarnak is szokás tartani. Az immár több, mint egy évtizede futó, ikonikus RuPaul’s Drag Race pedig most második alkalommal nyerte el a legjobb reality-nek járó díjat.     Television Academy on Twitter Shantay you stay! @RuPaulsDragRace repeats as the #Emmy winner …

TOVÁBB OLVASOM →

Nemcsak a munkahelyéről, de az otthonából is kirúgtak egy meleg koreai férfit

Egy meleg férfinak több „támadást” is el kellett szenvednie Dél-Koreában szexuális orientációja miatt. Elvesztette munkahelyét és nem sokkal ezután az otthonát is. Bár hivatalosan nem büntetik a melegek közti szexuális kapcsolatot és az LMBTQ közösség is egyre láthatóbbá válik, a katonaságban továbbra is börtön jár az azonos nemű kapcsolatokért, és …

TOVÁBB OLVASOM →

Az LMBTQ közösség felé nyitna Thaiföld

Thaiföld bizonyítani szeretné LMBTQ barát hozzáállását, nem csupán Ázsiában, de a világ más részein is. Meg akarják mutatni, hogy országuk a nyaralásra és szórakozásra megfelelő úticéljaival tökéletes választás az LMBTQ turistáknak. A turisták mellett Thaiföld saját LMBTQ közösségének is kedvezni szeretne. Ha a parlament elfogadja a thai kormány által indítványozott …

TOVÁBB OLVASOM →

Újabb előzetes érkezett az L Word folytatásához

Az idei év elején érkezett a hír, hogy a nagysikerű, hatévados sorozat, az L Word visszatér a televíziók képernyőjére. Nem is olyan régen az első előzetest is megnézhettük, most pedig további izgalmakat ígérnek a készítők a legújabb trailerrel. A rövid betekintőben találkozhatunk Shane, Alice és Bette karaktereivel, de mellettük új …

TOVÁBB OLVASOM →

A meleg elnökjelölt szerint az LMBTQ média számára ő nem elég meleg

A 2020-as amerikai elnökválasztáson induló Pete Buttigieg egy rádióinterjú során árulta el: azért nem olvassa többé az LMBTQ témákkal foglalkozó sajtóanyagokat, mert az ottani cikkek azt sugallják számára, hogy nem lehet önmaga.     Az interjú készítője, Clay Cane arra volt kíváncsi, vajon Buttigieg mit szól ahhoz a médiában terjengő …

TOVÁBB OLVASOM →

“Szőrös férfiakként” utalt a transz nőkre Trump egyik minisztere

A The Washington Post számolt be róla, hogy transzfób megjegyzéssel sikerült “színesítenie” Ben Carsonnak keddi stábülését. Donald Trump lakásügyi és városfejlesztési minisztere kijelentette, hogy “nagy szőrös férfiak” próbálnak belépni olyan helyekre, ahová csak nőknek lenne szabad. De mire is utalt ezzel? Elfogadhatatlannak tartja transz nők belépését a női mosdókba. Az …

TOVÁBB OLVASOM →