Tilos a szivárványzászló a magyar nagykövetségeken

Június végén a sorrendben 21. Budapesti Pride Fesztivált közösen kiadott közleményben köszöntötte 31 ország magyarországi nagykövetsége,  köztük az EU Tanácsának soros elnökségét betöltő Szlovákia. A külképviselet Stefánia úti épületére ki is tették a szivárványzászlót, amiből aztán otthon kisebb botrány lett. Robert Fico miniszterelnök elfogadhatatlan lépésnek minősítette, mire a szlovák külügyminisztérium …

TOVÁBB OLVASOM →

Büszkeség a melegben

Talán a pride-ról az egyik legnehezebb feladat tömören, mégis minél több fontos részletre kiterjedően írni.  De tudtátok-e, hogy június világszerte nagy szerepet játszik a pride-ok szervezésében? Az Amerikai Egyesült Államokban először 2000-ben, az akkori elnök Bill Clinton választotta júniust LMBT Pride Hónappá, majd nyolc év kihagyás után a szintén demokrata …

TOVÁBB OLVASOM →

Budapest Pride 2016 – így láttátok ti

A tavalyi évhez hasonlóan idén is szeretnénk megmutatni néhány Instagram-fotó segítségével, hogy milyen volt a Budapest Pride. Habár idén nem volt látványosan hömpölgyő tömeg az Erzsébet hídon, sem pedig közösségi lufieregetés, de a tavalyi húszezres létszám idén sem csökkent, és ugyanolyan színes – ha nem színesebb – volt a felvonulók …

TOVÁBB OLVASOM →

Rekordszámú ismert márka a Budapest Pride mellett

Minden eddiginél több ismert márka céges csapata vonul fel július 2-án a Budapest Pride-on. Eközben egy friss kutatás szerint az internetes közvélemény is egyre inkább a Budapest Pride mellett áll, a megszólalásoknak már 2015-ben is 75-80%-a elfogadó volt. A Nyitottak vagyunk felhívására a Facebookon pedig egyre több cég öltözik szivárvány színekbe, …

TOVÁBB OLVASOM →

Vidus Gabriella: Munkatársainkat teljesítményük alapján ítéljük meg

A Budapest Pride hetére szivárványszínűre cserélték profilképeiket az RTL-csoport csatornái, amelyre rengeteg negatív komment érkezett, de szerencsére bőven akadt olyan is, aki üdvözölte a döntést. Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója a Kreatívnak elmondta: “Az RTL Magyarországnál alapvető értéknek tartjuk, hogy munkatársainkat és partnereinket kizárólag tetteik és teljesítményük alapján ítéljük meg, …

TOVÁBB OLVASOM →

21. Budapest Pride Felvonulás és ami még az után jön

Július 2-án újra egy igazságosabb világért lehet kiállni, hiszen ekkor rendezik a Budapest Pride Felvonulást. De ezzel nem ér véget még fesztivál programja, hiszen este egy fergeteges bulival lehet ünnepelni, valamint vasárnapra is tartogatnak programokat. Budapest Pride Felvonulás Az idei felvonulás az Andrássy út – Dózsa György út kereszteződéséből indul, …

TOVÁBB OLVASOM →

31 ország nagykövetsége köszöntötte közösen a Budapest Pride-ot

Június 28-án 31 ország magyarországi nagykövetsége egy közösen kiadott közleményben köszöntötte a 21. Budapest Pride-ot, amelyet alább olvashattok. A 21. Budapesti Pride Fesztivál alkalmából támogatásunkról biztosítjuk a magyarországi leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) közösségeket, továbbá támogatjuk azt a jogukat is, hogy békésen és törvényes módon fejezhessék ki magukat. …

TOVÁBB OLVASOM →

Futással az elfogadásért!

A Budapest Pride keretében rendhagyó programon vehetünk részt, ha június 26-án, vasárnap délután ellátogatunk a Margitszigetre. A tavalyi év végén elindított RunForRights Hungary célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a nyitottság fontosságára, illetve az egyenlőtlen bánásmód hatásaira a környezetünkben a sport, futás szeretetén és gyakorlásán keresztül. Hosszas, kemény munkának köszönhetően, az …

TOVÁBB OLVASOM →

“Az emberek nagy része retteg mindentől, ami más” – interjúnk Steiner Kristóffal

Már lassan hagyománynak mondható, hogy a neved ott szerepel a Budapest Pride programjában. Mikor kaptad az első felkérést a szervezőktől és akkor pontosan milyen formában vettél részt az eseményen? Nagyon különleges viszonyom van a Budapest Pride-dal, amire egyszerre vagyok büszke, és a magam módján kicsit pironkodom is, ugyanis én tipikusan …

TOVÁBB OLVASOM →

Elkezdődött a 2016-os Budapest Pride

Velünk teljes! mottóval megkezdődött a 21. Budapest Pride LMBTQ fesztivál péntek este Budapesten. A július 3-áig tartó programsorozat hivatalos megnyitóján a fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke egyebek mellett azt mondta, szeretnék, ha ez a fesztivál olyan örömünnep lenne, mint egy focigyőzelem. Nagy Szilvia azt is mondta, szeretnék, ha a politikai közbeszéd …

TOVÁBB OLVASOM →