Szombaton tüntetés lesz a transz jogokért Budapesten
Február 22-én szombaton Budapesten a Kálvin térről induló tüntetést szerveznek a transz jogokért a Prizma közösség támogatásával, a Queers for Liberation, a Diverse Youth Network, az Ökofeminista Kollektíva, az Anarchista Diákmozgalom, a Varjú Kollektíva részvételével, és közreműködik ezen kívül a Feminista akció is.
A 15:00-ás gyülekező után a menet a Kossuth térre fog megérkezni, ahol 16:30-tól beszédeket fognak tartani.
A transz közösség ismét egy politikailag motivált hadjárat célpontja lett. Mára az életünk minden részét betiltaná vagy ellehetetlenítené az állam. Sokan érezzük úgy hogy nincs remény. Hogy az utolsó lehetőségeket is kihúzták a lábunk alól. Ne félj, cselekedj! Szerveződj! – írták a Facebook-eseményben
Az Országgyűlés 2020 májusában egy salátatörvénybe rejtett rendelkezéssel – a 33. §-sal – ellehetetlenítette a transz emberek számára a hivatalos dokumentumaikban a nemük megváltoztatását és így az ehhez kapcsolódó névváltoztatást is. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2024. szeptember 17-19. között tartott ülésén ismételten felhívta a magyar hatóságokat, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteivel összhangban haladéktalanul teremtsék meg a nem- és névváltoztatás lehetőségét a transznemű emberek számára, ez azonban továbbra sem történt meg.
Az Európai Unió Bírósága március 13-án fog dönteni egy Magyarországon élő menekült transz férfi ügyében, és amennyiben jóvá hagyják a kérlemét, az a magyar állampolgár transzneműek hasonló ügyeire is kedvező hatással lehet.
Mindezek apropóján múlt szombaton nagyjából nyolcvanan, transznemű emberek, rokonaik és támogatóik tüntettek a transzneműek jogaiért a Szabadság téren.
A most szombati esemény Facebook-linkje itt található.