HírekNagyvilág

Szlovákia homofób alkotmánymódosítása magyar mintát követ

Szlovákia homofób és transzfób alkotmánymódosítással tiltotta be a meleg párok örökbefogadását és csak két nemet ismer el.

A szlovák parlament szeptember 26-án elfogadta azt az alkotmánymódosítást, amely kizárólag két nemet ismer el, tiltja a béranyaságot és a meleg párok általi örökbefogadást. Az intézkedést Robert Fico miniszterelnök kormánya terjesztette be, azzal az indokkal, hogy „meg kell védeni a kulturális és etikai nemzeti szuverenitást”.

Vagyis a szlovák gyűlöletkormány ugyanazt a retorikát használja mint a magyar gyűlöletkormány.

Fico a módosítást úgy jellemezte, mint „egy nagy gátat a progresszivizmussal szemben”, amely szerinte „rákos daganatként terjed”. A 150 fős Nemzeti Tanácsban háromötödös többségre volt szükség a javaslat elfogadásához, amit végül 90 képviselő támogatott, köztük 12 ellenzéki politikus is.

A döntést élesen bírálták nemzetközi és hazai szervezetek. A strasbourgi Emberi Jogok Biztosa, Michael O’Flaherty arra figyelmeztetett, hogy a törvény figyelmen kívül hagyja a transz és interszex emberek valóságát, és akár nemzetközi jogsértésekhez is vezethet.

Az Amnesty International korábban „drákói intézkedésnek” nevezte a módosítást, amely visszalépést jelent a nemek közötti egyenlőség és az LMBTQ+ emberek jogainak védelme szempontjából.

Szolidartásunkat fejezzük ki a szlovák LMBTQ közösség tagjaival szemben!

Forrás: PinkNews

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin