Hírek

Szivárványzebrát kaphat egy angliai kisváros

A 7444 lakost számláló Totnes városa Anglia nyugati csücskében, Devon megyében található. Két évvel ezelőtt egy helyi meleg ikerpár, Mat és Jon Price belekezdtek a Proud2Be nevű projektbe, és még abban az évben megtartották a város első pride-ját.

9428520-large

A tavalyi, második fesztivál része volt többek között az is, hogy szivárványszínű zebrát festettek fel a város egyik gyalogátkelőjénél – az ikrek most azt kezdeményezték, hogy mivel nagyon népszerű volt, legyen belőle állandó installáció, és úgy tűnik, támogatásra leltek. (Tavaly egyébként Londonban, Brightonban és Sydney-ben is voltak hasonló felfestések a helyi pride-ok alkalmából.)B5A5K91CUAAxc2V

Mat így nyilatkozott: „Totnes egy bátor város, és szeretünk elsők lenni. Az állandó felfestés azt az üzenetet sugározná, hogy Totnes egy olyan hely, ahol nagyra értékeljük a sokszínűséget és arra buzdítjuk az embereket, hogy legyenek büszkék arra, akik. Szerintem a turizmusnak is jót tenne. Olyan városi nevezetesség lehetne, ami változatos tömegeket vonzana ide, akár a letelepedés szintjén is.

Jon pedig a következőket mondta el: „Én, aki vidéki környezetben voltam LMBT-fiatal, tudom, mennyire fontos a támogatás, és hogy mennyire könnyű elveszettnek érezni magunkat. A szivárványzebra kiváló eszköz arra, hogy növeljük a láthatóságunkat, és a felhívjuk a figyelmet ezekre a kérdésekre. A jó ügy ráadásul összehozta a közösséget is.

totneswillsmamorial

A helyi közösség tehát összefogott és pénzgyűjtést szerveztek a festés finanszírozására. A városi tanács már elfogadta a kezdeményezést, és most a devoni megyei közgyűlés  elé is felterjesztették az ötletet. Pontos helyet egyelőre még nem jelöltek ki, de Carol Wellwood városi tanácsnok szerint a központban álló Wills emlékmű (ami egy Ausztrália-kutatónak állít emléket) környéke megfelelne a célnak: „Ha az emlékmű mindkét oldalán lenne egy-egy szivárványzebra, az növelné a biztonságot, sokszínűségre biztatna, és ráadásul mindenkit jókedvre derítene.

Képek forrása: Torquay Herald Express

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin