Itthon

Szivárványos mocsoknak tartja a magyar szélsőjobb az ELTE tudományos tényközlését

A hét elején az ELTE BTK megosztott egy 9 képből álló posztot az Instagram-oldalán. Az LMBTQ kisokos alapvető ismereteket közölt a szexuális identitásokkal kapcsolatban, mindezt a mentális egészségügyi kérdésekre figyelmet felhívó #mentalhealthmonday sorozat részként.

 

 

Az egyetemet rögtön azzal vádolta a szélsőjobbos orosz oligarchák által irányított CitizenGo, hogy „tudománytalan és valóságtagadó transzgender propagandát” osztottak meg, és saját követőiket arra kérték, telefonon követeljék a poszt eltávolítását. A kampány akkora sikert aratott, hogy a petíciót összesen 151-en írták alá (bocsi, ennél még mi is több gyűlölködő kommentet kapunk egy nap alatt, a szerk.), de ez is elég volt ahhoz, hogy az egyetem vezetése törölje a posztot.

Bartus Dávid, az ELTE BTK dékánja azt írta a Mérce kérdésére, hogy a poszt olyan indulathullámokat indított, ami nem összeegyeztethető a kar kommunikációs szándékaival, ezért vették le a kisokost – a lépés viszont az egyetemi oktatókat és hallgatókat háborította fel.

A szélsőjobbos Egyetemi Ellenállás szerint – a mozgalmat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom hívta életre – nem elég annyi, hogy törölték a posztot, hanem felszólítják az egyetemet, hogy fejezék be „az agymosó propagandát”. Ezért a kar épülete előtt és az ELTE Savaria kampuszán az épületek előtti járdára a „Stop LMBTQP-propaganda” feliratot festették fel. Az LMBTQ betűszó mögé a hazai szélsőjobb régóta odailleszti önkényesen a P betűt is, hogy ezzel mossák össze a közösséget a pedofíliával.

 

fotó: Egyetemi Ellenállás

 

A szervezet honlapján ezt írják:

„Nem hagyhatjuk, hogy az egyetemeinken végleg átvegye a szivárványos mocsok az uralmat. Gátat kell szabnunk, ugyanis számos hallgatótársunkat tévesztik meg, verik át mézes-mázas szavaikkal a létrontás képviselői. Harcoljunk a normalitásért!”

 

A szervezet fotói szerint a szombathelyi akciójuk idején a rendőrök is megjelentek, majd a festés 24 óra alatt el is tűnt az épület elől.

 

 

Budapest Pride: Pénzzel tömik a homofób lobbit, mégis Novák Katalin érzi magát elnyomva

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin