Divat

Szivárványos csillogás – Bemutatkozik az első LMBTQ-barát magyar sminkpaletta

Modern glamúr, szexi, merész – ezekkel a szavakkal jellemezné Modern Glam szemhéjpalettáját Molnár Imre, a Rainbow Star Cosmetics fiatal alapítója. Imre húszévesen hozta létre kozmetikai cégét, amelynek első termékét ő maga álmodta meg és dobta piacra. Szemhéjpalettájának színei gyönyörűen pigmentáltak, minden bőrtónuson kitűnően mutatnak és még jól is kombinálhatóak egymással – a segítségükkel egy nappali sminket egy csapásra estivé lehet varázsolni. Jobb ajándékot nem is kívánhatnátok a fa alá!

 

Molnár Imre

 

A kezdetekről, avagy Jeffree Star után szabadon

Molnár Imrét már egészen kicsi korában elvarázsolta a sminkelés világa, 8-10 éves lehetett, amikor elkezdte magát titokban sminkelgetni. „Akkor még leginkább az arcfestés izgatott, emlékszem, hogy temperával különböző mintákat festettem az arcomra” – mesélte. A fejlődésében persze nagy szerepet játszott a Youtube; nemcsak drag queenek inspirálták – és inspirálják ma is –, hanem olyan világsztár ikonok, mint Lady Gaga és nagy kedvence, Jeffree Star – utóbbi ihlette kozmetikai márkája, a Rainbow Star Cosmetics nevét is.

Imre régóta szeretett volna vállalkozást indítani, idén pedig úgy döntött, végre eljött az idő arra, hogy az alkalmazotti létet hátrahagyva a saját lábára álljon. „Több évig dolgoztam a vendéglátásban, sikereket értem el a saját szakmámban, ami mellett több másik szakmát is kitanultam, viszont valahogy nem éreztem magam teljesnek. Korábban nem volt szokásom, de idén év elején sok emberhez hasonlóan én is fogadalmat tettem, hogy 2020 az én évem lesz. Úgy éreztem, eljött az ideje a Rainbow Star Cosmetics-nek” – így húszévesen nekikezdett első saját terméke megtervezésének és piacra dobásának. Mindenfajta anyagi és szakmai segítség nélkül.

Sminkmárkát építeni a nulláról

És mi kell ahhoz, hogy valaki húszévesen ekkora fába vágja a fejszéjét? Imre szerint rengeteg elszántság, bátorság, lelkierő. „Nem könnyű feladat vállalkozást vezetni ilyen fiatalon, főleg nem egyedül megalkotni azt, amiből később is meg akarsz majd élni. Épp ezért a lehető legjobbra törekedtem, hogy hosszú távon magamnak és a szeretteimnek is szép jövőt tudjak építeni. Tudom, hogy hosszú idő kell hozzá, de szeretném, ha ez így lenne” – tette hozzá. Imrét a folyamatban a barátai támogatták, tartották benne a lelket, illetve tartják a mai napig. A családja nem tud arról, hogy saját sminkmárkája van. Elmondása szerint ennek az az oka, hogy páran régimódiak köztük, és csak azt tekintik igazi munkának, amit nyolc órában, adott munkahelyen végez az ember.

 

 

Szivárványos csillogás

Modern glamúr, szexi, merész – ezekkel a szavakkal jellemezné Modern Glam palettáját, amit úgy alkotott meg, hogy a segítségével bárki könnyedén alkalomhoz illő sminket tudjon készíteni. A paletta kilenc színével remek terepet nyújt a játékhoz: a színeket soronként, oszloponként, és átlósan is kombinálhatjuk a lélegzetelállító hatáshoz. „A palettában található két extrafényes, gyönyörű préselt glitter is, amivel a hétköznapi sminket fel lehet dobni, de akár esti partisminkké is át lehet alakítani. Egy többfunkciós terméket szerettem volna létrehozni – így például az egyik szín használható highlighterként is –, de van egy pinkes árnyalat is a sorban, ami pedig tökéletes pirosító” – meséli Imre, aki azt is kiemelte, nem sok magyar márka büszkélkedhet saját szemhéjpalettával. Hosszú ideig dolgozott a formulán, amire már a piacra dobását követően rengeteg pozitív visszajelzés érkezett. „Nagyon pozitívan fogadták a vásárlók, akik folyamatosan küldik a sminkeket, amiket vele készítenek. Nagyon-nagyon jólesik, hogy ennyire megszerették a terméket” – hangsúlyozta.

A jövő zenéje

A Modern Glam paletta sikerén felbuzdulva most egy olyan új, különleges formulán dolgozik, ami szerinte minden sminkes készletéből hiányzik. Annyit elárult, hogy a következő paletta ugyanilyen jól kombinálható színekből áll majd, azonban nagyobb lesz. De a jövőben a divat irányába is el szeretne mozdulni az általa megálmodott exkluzív darabokkal.

Persze nemcsak a saját márkájáról, hanem arról is kifaggattuk, mit hoz szerinte a jövő a sminktrendeket illetően. Imre úgy jósolja, a nude árnyalatok tovább hódítanak majd. „Annak ellenére, hogy néhány márka már elkezdett játszani a színekkel, és pasztell, nem túl élénk, visszafogottabb színvilágú palettákat piacra dobni, még mindig a nude a legkelendőbb. Ne értsetek félre, nincs bajom vele, a nude mindenkinek jól áll, de örülnék, ha mindenki megtalálná a neki való színeket, formákat, és merészen, bátran használná őket.”

Filákovity Radojka

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin