Hírek

Szimbolikus esküvőkkel tiltakoztak Peruban az egyenlő házasság tilalma ellen

Tizenegy LMBTQ pár mondta ki Peruban a boldogító igent Valentin-napon, ám egyelőre csak egy szimbolikus szertartás keretein belül – ezzel szeretnék felhívni a figyelmet az egyenlő házasság hiányára.

Az évente megrendezett eseménnyel tiltakoznak az ellen, hogy a nagyrészt katolikus Peru azon latin-amerikai országok közé tartozik, ahol továbbra sem ismerik el az azonos nemű párok közötti házasságot. A szimbolikus szertartásokra egy parkban került sor Peru fővárosában, Limában, éppen Valentin-napon, az esemény pedig a Love does not discriminate (A szerelem nem diszkriminál) címet viseli – írja a Pink News.

 

 

„Ez sokkal több, mint egy szimbolikus házasság. Ez olyan, mint egy tüntetés Peru ellen, mert most már tényleg eljött az idő, hogy az országban lehetővé tegyék az egyenlő házasságot, amit mi, peruiak megérdemlünk, és jogunk van hozzá”

– mondta Juan Carlos Martinez, aki szintén részt vett párjával a szertartáson.

Az esemény célja, hogy felszólítsák Perut, csatlakozzon azon dél-amerikai nemzetekhez, amelyek korábban már legalizálták az azonos neműek házasságát, mint például Argentína, Uruguay, Brazília és Kolumbia.

Susel Paredes, ügyvéd és felesége, Gracia Aljovin minden erejükkel azon vannak, hogy harcoljanak a házassági egyenlőségért Peruban. Paredes és felesége 2016-ban házasodtak össze Miamiban, és azóta küzdenek azért, hogy házasságukat elismerjék a katolikus, konzervatív országban.

2019. április 4-én egy helyi bíróság arra szólította fel a hatóságokat, hogy kezelje a pár házasságát ugyanúgy, mint bármelyik más állampolgárét, azt állítva, máskülönben ez alkotmányellenes lenne. Paredes ugyanis vitatta a nemzeti polgári jogi nyilvántartás határozatát, amelyben elutasították kérelmét a házassága hazai érvényesítésére vonatkozóan.

„Olyan jogi folyamatot akarunk elindítani, amely arra irányul, hogy Peruban is megkapjuk azt az alapvető jogot, amely a házasságunk elismerését jelentené. […] Krisztus azt mondta, hogy az igazság felszabadít és szabaddá tesz. Ezért kérem arra az LMBTQ-közösség tagjait, hogy döntsenek a coming out mellett. Ugyan ki lehetne boldog, miközben kettős életet él? ”

– üzente Peru LMBTQ-közösségének Paredes.

 

 

Previous post

Pride felvonulás Szegeden? Segítsd egy kitöltéssel!

Next post

A lengyel homofóbia miatt megszakítja a testvérvárosi kapcsolatát egy francia település