Kultúra

Szerelem a káoszban – Intenzív találkozások

Egészen új értelmet nyer a sürgősségi kifejezés, ha az embernek 6-8 órát kell várnia az orvosi ellátásra. Két nő szenvedélyes kapcsolatát sikerült becsempészni ebbe a történetbe, ami a sárgamellényes tüntetések idején játszódik és a szereplőit egy kórházi váróterembe zsúfolja. 

A könyvkiadó Julie (Marina Foïs) és a grafikus Raphaëlle (Valeria Bruni Tedeschi) tíz éve alkotnak egy párt és közösen nevelik egyikük fiát. Kapcsolatuk éppen válságot él meg, ami elsősorban Raphaëlle szeszélyes természetének tulajdonítható. Ahogy a másik is mondja, ő képtelen egyedül lenni, meg is tesz mindent annak érdekében, hogy együtt maradjanak. Nagy igyekezetében eltöri a könyökét és kórházban köt ki, ahol az önkényesen bevett gyógyszerek hatására mindenkinek az idegeire megy.

 

 

Yann (Pio Marmaï) kamionsofőr, aki két fuvar között részt vesz a sárgamellényesek tüntetésén. Amikor egy közéjük repülő gránát felrobban, a repeszek súlyosan megsebesítik a lábán, ezért ő is kórházba kerül. Miközben megpróbálja megtalálni sofőr kollégáját és barátját, összeszólalkozik Raphaëlle-lel, de rá kell jönniük, hogy a kialakult körülmények miatt még sokáig nem fognak kijutni innen és megszabadulni egymástól.

Az eltérő származású, iskolázottságú és politikai hovatartozású emberek között éles vita alakul ki, pedig mindannyian ugyanazt szeretnék: minél hamarabb sorra kerülni, hogy végre ellássák őket és mindenki mehessen a dolgára. A kórházi dolgozóknak mindezt kezelni kell, az ő problémáikat az ápolónő Kim (Aïssatou Diallo Sagna) szemén keresztül nézve érzékeltetik, aki minden jogszabályi előírást megszegve hatodik napja van talpon és próbál helytállni, miközben a saját gyereke is nagyon beteg. Mindenkihez van egy kedves szava, mindenkit meghallgat, mindenkinek megpróbálja elintézni az ügyes-bajos dolgait – de vele ki foglalkozik?

A találó magyar címadás kettős jelentéssel bír: egyrészt a cselekmény egy kórházban játszódik, másrészt a szereplők végig felfokozott érzelmi állapotban vannak. Az utcán tovább zajlanak az összecsapások, a könnygázt is bevető rendőrök elől az emberek ugyancsak ide menekülnek, egyre feszültebb a helyzet. Láthatjuk a kormány intézkedéseivel elégedetlen, kiábrándult embereket, akik ki vannak szolgáltatva a munkaadóiknak, a lerobbant egészségügyet, a türelmetlen betegeket, az elavult eszközöket, a vég nélküli várakozást, a leterhelt dolgozókat, akik megpróbálnak felülkerekedni a káoszon.

 

 

Julie és Raphaëlle együtt maradnak a kórházban és együtt próbálják meg átvészelni ezeket a nehéz órákat és bár a történet a szakításukkal indult és az egyikük elég elszántnak tűnt ebben a kérdésben, a játékidő alatt sok minden megváltozik. A köztük lévő problémákat és a másik viselkedését is átértékelik, együtt aggódnak a fiukért, aki tüntetni indult és egy ideje nem jelentkezett.

Az Intenzív találkozások tavaly júliusban debütált Cannes-ban, amit a világ neves filmfesztiváljai követtek Izraeltől Kanadán át Szingapúrig. Catherine Corsini rendező a rövidfilmek, a tévéfilmek és sorozatok után fordult a mozi felé, és a kilencvenes évektől olyan díjnyertes alkotásokat készített, mint a Francia nyár, a Nagyratörők, a Trois mondes (Három szó), Az új Éva. Az utolsó jelenet című filmjét Arany Pálmára jelölték 2001-ben Cannes-ban. Tavaly az Intenzív találkozások kapott jelölést és elnyerte a Queer Pálmát, 6 kategóriában jelölték César-díjra – a legjobb mellékszereplőnek járó díjat Aïssatou Diallo Sagna kapta. A film a Gijón-i Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjas lett, a legjobb forgatókönyv és a legígéretesebb színésznő (Aïssatou Diallo Sagna) kategóriákban Lumières-díjra jelölték és a Francia Nyelvű Filmek Fesztiválján két díjat is elhozott a belgiumi Namurből.

Valeria Bruni Tedeschi olasz származású színész-rendező-forgatókönyvíró mind olasz, mind pedig francia földön nagyon népszerű, amit filmjeinek nézettsége és a számtalan díj és jelölés is igazol. Olyan filmekben láthattuk őt, mint az Esélylesők, a ’85 nyara, a Bestiáda, az Őrült boldogság vagy a Lépcsőházi történetek, de időnként hollywoodi produkciókban is szerepet vállal (München; Bor, mámor, Provence). Marina Foïs a Szabadúszókból és a Polisse-ból lehet ismerős, Pio Marmaï pedig a Hátralévő életed első napjából és a Nathalie második életéből.

 

 

A folyton civakodó szerelmespár szála belesimul a cselekménybe, így az Intenzív találkozások azon filmek táborát gyarapítja, ahol ugyan nem ez a lényegi mondanivaló, de a kapcsolat bemutatása és boncolgatása mindenképpen hozzátesz valami pluszt az egészhez. A káosz kellős közepén az éppen szétválni készülő Julie és Raphaëlle újra megtalálják a másikban azt, ami miatt az elmúlt tíz évben együtt voltak. Ahogy mindez történik, úgy nemcsak őket ismerjük meg jobban, de napjaink Franciaországa is közelebb kerül hozzánk.

Hujber Ádám

Intenzív találkozások (La fracture/The Divide)
francia filmdráma, 98 perc, 2021
Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Rendező: Catherine Corsini
Szereplők: Valeria Bruni Tedeschi, Marina Foïs, Pio Marmaï, Aïssatou Diallo Sagna
Forgalmazó: Cirko Film

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin