Lifestyle

Száz kilót megemelt esküvője alkalmából egy leszbikus pár

Amikor Lisa Yang és Zeena Hernandez az esküvői előkészületekkel foglalkoztak, mind a ketten tudták, hogy meg szeretnék mutatni, nincsen annál erősebb dolog a világon, mint amikor két nő szereti egymást. Így ahelyett, hogy két kötelet kötöttek volna össze házasságuk kötelékét szimbolizálva, úgy döntöttek, igazi meglepetéssel készülnek a vendégeknek, és több mint száz kilót emelnek majd fel a szertartáson.

Az emlékezetes pillanatról kép is készült, amint a menyasszonyok gyönyörű fehér ruhájukban emelik a több mint százkilós, 250 fontos (113 kg) súlyt. És azt nem is egyszer, hanem összesen háromszor emelték meg, ami elmondásuk szerint nem is volt nehéz, hiszen általában ezt a mennyiséget egyedül emelik fel, most pedig számíthattak egymásra – írja az Out.

 

Wek Hernandez és Lisa Yang emlékezetes esküvői pillanata.

 

Az immáron feleségek elárulták, hogy valami olyat szerettek volna tenni, amely megmutatja, milyenek is ők párként.

„Gondoltunk a szokásos gyertyagyújtásra, a faültetésre és hasonló szokásokra, de egyiknél sem éreztük, hogy azonosulni tudnánk vele” – mesélte Yang, majd végül választásuk a súlyemelésre esett, mivel egy héten legalább három alkalommal látogatnak el a helyi edzőterembe súlyt emelni.

„Brooklynban van a csapat, aminek mi is tagjai vagyunk. Olyanok, mintha a családunk lenne, és természetesen az egész súlyemelő csapat ott volt az esküvőnkön. Azt szerettük volna, ha ez nem csupán a kötelékünk szimbóluma, hanem egyben egy kijelentés is. Egy kijelentés, miszerint egyedül is erős, talpraesett nők vagyunk, de együtt még erősebbek vagyunk”

– nyilatkozta Hernandez az esküvői pillanatokra gondolva.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin