Szado-mazo felnőttfilmessel kampányolt a rendőrség a párkapcsolati erőszak ellen
A skót rendőrség kénytelen volt levenni a közösségi médiában közzétett kampányvideóját, miután kiderült, hogy az LMBTQ közösségen belüli párkapcsolati erőszakról szóló anyagban egy felnőttfilmes is szerepel.
A gondot nem önmagában ez jelentette, hanem a műfaj: a Rossy néven működő Ross Rankin ugyanis olyan dom-sub videókat gyárt az Onlyfansre, amelyek egy része fojtogatást, pofonokat és megkötözést tartalmaz. A skót rendőrség közölte, hogy eltávolították azt az anyagot, amelyben a felnőttfilmes is szerepel, amíg megvizsgálják a felmerült aggályokat, írja a The Herald. A törölt videóban egyébként arra kérték a lakosságot, hogy ismerjék fel a bántalmazó párkapcsolat jeleit, miközben maga a kampány arra figyelmeztet, hogy az erősen kontrolláló magatartás egy szeretetteljes kapcsolatot is bántalmazóvá változtathat.
A skót kormány szóvivője közölte, hogy a kampányokhoz felkért személyek átvilágítása a skót rendőrség operatív feladata. A rendőrség már megerősítette, hogy a jövőben magasabb szintű háttérellenőrzésen fognak átesni mindazok, akiket felkérnek a szervezet kampányaihoz.
A rendőrség szereplőválasztásán maga Rankin is meglepődött és kritizálta az átvilágítási eljárást is. Több mint 55 ezer követővel bíró X-profilján ugyanis azonnal elérhető az általa gyártott pornográf tartalom.
„A szerepet a castingügynököm találta. Beküldtem egy önéletrajzot. Megkaptam, leforgattuk, és minden teljesen simán ment” – mondta. „Aztán kaptam egy hívást az ügynökömtől, hogy a hirdetés élesedett – azonban a rendőrség [egy csomó] visszajelzést kapott… és levették.”
„Talán egy idősebb generációhoz tartozó valaki végezte [az átvilágítást], és csak olyan ellenőrzéseket végzett, mint például a büntetett előélet, vagy hogy vannak-e büntetőpontjaim a jogosítványomon. Ami a mai világban egyszerűen nem elég jó.”
„Ha például az Instagramon beírod a nevemet, az első néhány találaton belül megjelenik, rákattintasz a nevemre, és azonnal látszik, mivel foglalkozom. És ránézhetsz az X-fiókomra, a TikTokomra, és minden ott van. És ezek mind az OnlyFansomat hirdetik hatalmas betűkkel. Nem lehet nem észrevenni.”
„Az átvilágítási folyamatot elfogadhatatlannak nevezném… Határozottan nem megfelelőnek. A hibájuk miatt most nem kapok annyi fizetést, mint amennyit kaptam volna. Nagyon számítottam arra a pénzre, hogy törleszteni tudok egy kölcsönt, de valószínűleg egy kicsit keményebben kell majd dolgoznom az OnlyFans munkámmal.”
Rankin ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az általa készített tartalom a felek teljes beleegyezéséével készül. A történtek után folyamatosan keresik a hírportálok, hogy interjúzzanak vele, mire Rankin az újságíróknak felvetette, hogy szexmunkásként már miért is ne szólalhatna fel a párkapcsolati erőszak ellen.
„Amióta a hír megjelent erről, úgy tűnik, hogy az egyetlen, akit ez a ’hiba’ zavar, az a skót rendőrség” – mondta. „Rengetegen vették fel velem a kapcsolatot, akik támogatásukat fejezték ki, és csodálkoznak, hogy egy szexmunkás miért nem léphet fel [a témában].”
„Magam is elgondolkodom ezen, bár jobban aggaszt a skót rendőrség reakciója, figyelembe véve azt a tényt, hogy nem épp egy szexmunkás lenne a legjobb személy, aki tudja, mi a különbség a beleegyezés és a beleegyezés hiánya között? Végül is teljes egészében ebből élek.”
A családon belüli erőszakról szóló törvényjavaslatot benyújtó parlamenti képviselő, Pam Gosal szerint egy felnőttfilmes „egyértelműen nem megfelelő választás arra, hogy egy ilyen fontos kampány arca legyen. Komoly kérdéseket kell feltenni azzal kapcsolatban, hogy a skót rendőrség miért adott zöld utat neki, amikor a felkavaró tartalma mindenki számára könnyen hozzáférhető.”
A képviselő véleménye szerint egy olyan időszakban, amikor a családon belüli és párkapcsolati erőszak sajnálatos módon tovább emelkedik Skóciában, ez teljesen rossz üzenetet közvetít az áldozatoknak.