Hírek

Svédországban és Dániában felére csökkent az öngyilkos melegek száma

Dánia volt a világon az első ország, ahol engedélyezték az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát. Mindennek már 30 éve, őket Svédország 1995-ben követte. A meleg és leszbikus párok házassága pedig előbbiben 2012, utóbbiban 2009 óta lehetséges.

Egy dán és svéd kutatók által készített közös tanulmány most megállapította, hogy a házassági egyenlőség megvalósulása óriási hatással volt a két ország meleg és leszbikus közösségére. A két vizsgált időszakban (1989 és 2002, valamint 2003 és 2016) jelentős különbség van az említett csoportokon belül elkövetett öngyilkosságok számában: 46 százalékkal csökkent.

 

Axel Axgil és Eigil Axgil, Dánia és egyben a világ első, bejegyzett élettársi kapcsolatot kötött azonos nemű párja. 1989, Koppenhága (Dánia)

 

Kétségtelen, hogy mindez köszönhető a mentális egészség egyre inkább előtérbe kerülésének (a heteroszexuális párok esetében a szám ugyanezen időszakban 28 százalékkal), azonban nem vitatható el annak jelentősége sem, hogy az egyenlő házasság megvalósulása fontos szimbolikus fordulópont volt mindkét ország meleg és leszbikus közössége számára: egyre kevésbé érzik megbélyegző stigmának, hogy azonos nemű párjuk van.

A kutatók szerint ezáltalál csökkent az e párokra és személyekre nehezedő mentális stressz és általa az öngyilkosság elkövetésének esélye. A tanulmány azonban azt is kihangsúlyozza, hogy 2003 és 2013 között még így is kétszer annyi meleg és leszbikus követett el öngyilkosságot, mint heteroszexuális társaik.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin