Kultúra

Sting: Egyedül a színpadon – Élet a Police után

A július 2-án a Papp László Budapest Sportarénában fellépő Sting tiszteletére bemutatjuk az énekes pályáját. Előző számunkban Sting gyerekkorát és karrierjének első éveit, a Police együttessel közösen töltött időszakát foglaltuk össze. Következzen most pályájának az a szakasza, amikor az együttes helyett a szólókarrierjére fókuszált.

 

Sting – Egy legendás karrier elfeledett kezdete

 

A váltás érdekes, mivel a Police hivatalosan sosem jelentette be a feloszlását, mintha maguk sem tudták volna, hogy egyszer csak nem lépnek már fel többé közösen a színpadon. Vagyis néhány kivételes alkalommal mégis. A banda utolsó turnéja 1984-ben ért véget, de két évvel később még három, az Amnesty Internationalt támogató koncertet elvállaltak. Ezután már csak 1992-ben, Sting és Trudie Styler esküvőjén játszottak együtt a fiúk, majd bő egy évtizeddel később, 2003-ban a New York-i Waldorf-Astoria Hotelben, megünnepelvén, hogy tagjai lettek a Rock ad Roll Hall of Fame-nek. Ezenkívül volt még egy különleges alkalom, amikor összeállt az együttes, de erről később ejtünk még néhány szót.

 

Sting

 

A szólópálya kezdete

Sting első szólóalbuma, a The Dream of the Blue Turtles alig egy évvel az utolsó Police-turné vége után, 1985-ben jelent meg. A jazzes hangzásvilágú lemez Amerikában jobb eredményeket ért el, mivel ott a lemezeladási lista második, míg Nagy-Britanniában csak a harmadik fokáig tudta feltornázni magát. Sting már ekkor kivívta a szakma elismerését: több kategóriában is jelölték Grammyre, igaz, egyetlen szobrocskát sem vihetett haza ezért a munkájáért. Következő lemezén, a Nothing But The Sunon található egyik leghíresebb dala, a Fragile, a korong legmeghatóbb dala azonban a Be Still My Beating Heart, amelyet az akkor elhunyt édesanyjának írt. 1988-ban tett egy kis zenei kitérőt és piacra dobott egy rövid, ötdalos portugál-spanyol nyelvű albumot.

A kilencvenes évek

Sting szólókarrierjének első Grammyjét az 1991-es The Soul Cages című albumának azonos című dalával érdemelte ki, amit 1992-ben az év legjobb rocknótájának választottak. Aztán 1993-ban annak is eljött az ideje, hogy az egyik Police-számot, nevezetesen a Demolition Mant feldolgozza. Ugyanebben az évben A három testőr című filmhez énekelt fel egy dalt Rod Stewarttal és Bryan Adamsszel – a szám hetekig vezette a slágerlistákat Amerikában. És hogy még teljesebbé váljon Stingnek ez az éve, két Grammyt is bezsebelt ’93 februárjában.

Az ezredforduló egy cseppet sem örömteli eseménnyel indult. Sting egy koncertalbumot szeretett volna készíteni, amit 2001. szeptember 11-én, a terrortámadás napján rögzítettek volna. A tragédiára való tekintettel Sting a Fragile című száma után a közönségre bízta a döntést, hogy folytassa-e a koncertet. A válasz természetesen igen volt.

 

 

Csak az évezred az új, a lendület ugyanaz

Sting a 21. században is hasonló vehemenciával szerzett dalokat. 2002-ben ő énekelte a Kate és Leopold című film főzenéjét, amelyért Golden Globe-díjat nyert. 2003-ban, majd 2006-ban is új CD-vel jelentkezett: az egyiken duettet énekelt Mary J. Blige-dzsal, amiért újabb Grammyt tehetett fel a polcára. Aztán 2007-ben a Grammy Awards-on ismét összeállt a Police-szal, hogy előadhassák a Roxanne című dalukat. A fellépés apropója az volt, hogy egy turné erejéig ismét életre keltették az együttest. A koncertsorozat hatalmas sikert aratott: Európában kezdődött, és a New York-i Madison Square Gardenben ért véget, ahol Sting mellett a színpadra állt az énekes három lánya is.

A számok bűvöletében

Sting két egymást követő albumának is csupa számból áll a címe. 2016-ban megjelent lemeze, a 57th & 9th arról a New York-i kereszteződésről kapta a nevét, ahol Sting mindig elhaladt a stúdióba menet. Az albumot népszerűsítő egyik rendhagyó koncertje Párizsban volt, egy évvel azután, hogy a rockkoncertjeiről híres Bataclan klubot terrortámadás érte, a színpadon pedig csatlakozott hozzá a Police francia származású gitárosa, Henry Padovani is. Az előbb említett 57th & 9th-nál is izgalmasabb lemez a 44/876, ezt ugyanis Shaggyvel közösen készítette még tavaly áprilisban. Az új dalaikat még az év novemberében Budapesten, a Hősök terén is bemutatták egy ingyenes koncert keretében.

 

 

Sting 14. albumát, a My Songs címűt május 24-től hallgathatjuk majd, ráadásul akár élőben. A lemezt beharangozó turné ugyanis Magyarországot sem hagyja ki: az énekes július 2-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.

Sting hatása az új generációra

Sting számai sokakat megihlettek, például a mára már feloszlott angol lányegyüttest, a Sugababes-et, akik az énekes Shape Of My Heart című számát dolgozták fel 2003-ban. A Pussycat Dolls énekesnője, Nicole Scherzinger is készített egy dalt Stinggel. Ez volt a Power’s Out, amit eredetileg az első szólólemezére szánt volna, de végül csak a következőn, a Killer Love-on jelent meg.

Tegdes Péter

Sting My Songs című július 2-ai koncertjére jegyek még kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

hirdetés
Previous post

Biszexuálisként bújt elő Will Smith lánya

Next post

50 éve tört ki a Stonewall lázadás