Lifestyle

Sötét és sejtelmes sikátorok – Az új SoHo bulisorozat

 

Az első néhány bemelegítő alkalom után október nyolcadikán hivatalosan is elindul a SoHo bulisorozat. A kéthetente jelentkező SoHo kapcsán Erdei Zsolt, a Humen ügyvezetője mesélt a részletekről.

Honnan jött a SoHo ötlete?

Már nagyon régen tervben volt, hogy egy állandó bulisorozattal jelentkezzen a Humen, de ez az ötlet sokáig a fiókban maradt. Végül 2020 elején úgy gondoltuk, belevágunk de akkor még igazából nem csupán egy partisorozatról, hanem inkább egy programsorozatról volt szó, amelyet be szerettük volna illeszteni a turisztikai márkánkba, a Pink Budapestbe is. A programok szervezése el is indult és márciusban mutattuk volna be elsőként Berlinben az ITB Berlin utazási kiállításon, de közbeszólt a koronavírus-járvány és a tervekből újra csak álom lett.
Tavaly ősszel aztán – a harmadik hullám elején – kaptunk egy megkeresést, ezután ültünk le az Instant-Fogas Komplexum csapatával. Egy több hónapig tartó szünet következett, hiszen mindennek be kellett zárnia, így az első egyeztetéseket követően több mint 7 hónap telt el addig, hogy végre elindulhatott a SoHo.

Miért éppen ezen a néven fut a sorozat?

Ha valakinek azt mondod, hogy Soho, akkor egyből a londoni Soho jut eszébe, ami egy nagyon színes, pezsgő éjszakai életéről híres negyede a városnak és ami egyúttal otthont ad a londoni meleg életnek is. Soho viszont a világon más városokban is van, Amerikától Európán át egészen Ázsiáig. Minden Soho-nak megvan a saját, egyedi arca és stílusa, valamiben azonban mindegyik hasonlít. A Soho-t mindenhol a sokszínűség, a bujaság, a sejtelmesség jellemzi. A sötét kis sikátoros vagy a neonfényben úszó utcák megadják az alaphangulatát ezeknek a városrészeknek, amelyek egyszerre izgalmasak és kiszámíthatatlanok is. Az itt lévő bárok és szórakozóhelyek is teljesen eltérnek a többitől, teljesen más elvárásokkal megyünk be itt egy helyre.
Ugyanezt az élményt szerettük volna elhozni Budapestre, és egy olyan helyet teremteni, ami eltér a megszokottól, és egy új élményt adhat azoknak, akik itt szórakoznak éjszaka.

De mégis mitől lesz más a SoHo?

Alapvetően azt gondolom, hogy az egész koncepció picit új lesz a közönségnek, mert egy meleg buli vagy szórakozóhely mást jelent a hazai LMBTQ szcénának itthon és mást külföldön. A hamisítatlan Soho-hangulathoz szakítanunk kellett sok dologgal – akár olyasmivel is, amit hónapokkal ezelőtt még mi is jó ötletnek tartottunk. Viszont azt gondolom, hogy új dolgot teremteni mindig izgalmasabb, de egyúttal nehezebb is. Nem csak annyit szerettünk volna, hogy a SoHo csupán a sokadik ugyanolyan buli legyen a városban. A SoHo sötét, sikátoros hangulatot áraszt, ahová belépve több irányba is indulhatunk, és ahol a különböző termekből a tánctérrel és a terasszal együtt összesen öt lesz.
Mivel ez a hely korábban techno klubként üzemelt, így bizonyos adottságok már eleve rendelkezésünkre álltak ahhoz, hogy kialakuljon a SoHo stílusa. De ahogy azt az első perctől kezdve is kommunikáljuk, azt szeretnénk, ha egy életérzést teremtenénk a hazai közönség és velük együtt az idelátogató turisták számára is. Ezt pedig fokozatosan fogjuk megvalósítani a következő időszakban.

 

 

Ha valaki most egy meleg buliba vagy szórakozóhelyre megy, akkor nem feltétlenül ilyen hangulat fogadja. Miért gondolod, hogy ez a stílus itthon is meghonosítható?

Az elmúlt években nagyon sok helyen jártam a világban, fokozatosan egy teljesen más kép alakult ki bennem a klubokról, mint amit korábban láttam és gondoltam. Ha csak például a berlini vagy az ázsiai nagyvárosok klubjaira gondolok, akkor teljesen más van a fejemben, mint ami itthon megszokott. Az egyik legjobb példám erre egy berlini étterem volt, ahol még a 2010-es évek elején jártam. Az étterem egy régi, lepukkant sörgyár épületében volt, rozsdás fém lépcsőkön kellett felmenni a vendégtérbe, ahol pedig fehér kesztyűben, tükörszervízben szolgálták fel az ételeket. Ez a kettőség engem teljesen magával ragadott.
Aki többször volt már külföldön bulizni, az szerintem tudja, hogy mire gondolok és nekik nem lesz annyira új és idegen a SoHo sem. Továbbá azt gondolom, hogy a romkocsmák térhódítása mellett egy ilyen típusú szórakozóhelynek is van relevanciája és meg fogja találni a közönségét.

A hivatalos megnyitó október 8-án lesz, viszont volt már egy nyitás júniusban , és nyáron is többször volt SoHo. Pontosan akkor most mit is jelent az „official opening”?

Amikor elindult a SoHo tervezése, akkor nagyon sok mindent (sajnos) a járványhelyzet alakított. Egy ilyen környezetben nagyon nehéz egy új helyet elindítani, hiszen Budapest bulitérképe is folyamatosan változott. Amikor a nyitáson gondolkodtunk, még fogalmunk se volt, hogy ez mikor valósulhat meg, így az első adandó alkalommal úgy döntöttünk, hogy belevágunk – és ezért volt az első két bulink az Instant nagytermében. Ekkor adódott a lehetőség a felső szinte való költözésre, aminek a kialakítása folyamatosan történt a nyár folyamán. Szeptember elején viszont úgy gondoltuk, hogy az elmúlt két hónap tapasztalatait figyelembe véve az átalakításokat már zárt kapuk mellett tesszük meg. Ez az időszak viszont jó volt arra, hogy kapjunk visszajelzéseket a vendégektől és az ő javaslataik alapján alakítsunk a zenén és a programokon is. Ez pedig a SoHo életében a jövőben is egy fontos szempont lesz, mert szeretnénk a vendégek igényeit és javaslatait meghallgatni és a lehetőségekhez mérten folyamatosan úgy alakítani a helyet, ahogy az nekik a leginkább megfelelő.
Ha valaki azt gondolja – mi is így gondoltuk –, hogy a koronavírus-járvány után új helyet nyitni vagy bulit indítani könnyű dolog lesz, akkor sajnos téved, mert teljesen más elvárásoknak és előírásoknak kell megfelelni most már, mint korábban – ezeket mi is megtapasztaltuk az elmúlt hónapokban. Ezért is lesz október 8. a nyitás hivatalos dátuma, amit követően különböző bulikkal fogunk jelentkezni.

Mi várható ezután?

A SoHo kéthetente pénteken fog jelentkezni, egyelőre nem leszünk minden pénteken nyitva. Az elkövetkezendő bulikat különböző kollaborációk keretében fogjuk megvalósítani, így már az október 8-i nyitó eseményt is, ahol a Jean Paul Gaultier új illata, a Scandal fog bemutatkozni, ezt követően a Humen Magazin 10. születésnapi bulijára várunk mindenkit. Az első bulira a belépés előzetes online regisztrációt követően ingyenes lesz.
És ahogy már említettem, fontosak számunkra a vendégeink visszajelzései, ezért bátorítok én is mindenkit, hogy a bulik után töltse ki a folyamatosan elérhető online kérdőívünket és juttassa el a véleményét hozzánk.

 

SoHo Scandal – Ingyenes belépő regisztráció

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
hirdetés