Orbán Viktor anyukáját fogták, belebújtatták egy fast fashion pulóverbe, beültették a régi ház régi konyhájába a régi mikro elé, amit csak azért hagytak meg, hogy bármikor lehessen játszani a szerény, a korrupcióból nem meggazdagodott családot és írtak neki egy forgatókönyvet arról, hogy az ő fia mennyire egyszerű, mégis nagyszerű fia a népnek. Az már mindegy, hogy hány gyerek anyukája nem büszke a fiára. Az ő fia miatt.
Orbán Viktort szereti az anyukája. Büszke rá, mindig is akart egy tökéletes embert, mindig is akart egy fiút, akire nagyon büszke lehet és szerencsére szerinte mindez összejött, hiszen a fia az ország legrégebben regnáló miniszterelnöke. Sokak szerint a legjobb miniszterelnöke. Sokak szerint a legrosszabb. Sokak szerint egy átok. Sokak szerint az egyik legnagyobb tragédia, ami Magyarországgal valaha is történt. De az anyai szeretet úgy néz ki, mindent legyőz. Legyőzi a mértéktelen lopást, legyőzi a más anyák gyerekei ellen elkövetett pedofil aljasságok eltussolását, legyőzi a gyűlöletkampányokat, legyőzi az ellenséggel való lepaktálást, legyőzi egy ország működésének totális lerombolását önös érdekek miatt.
Sok fiatal vágyik arra, hogy az anyukája olyan büszke legyen rá, mint Orbán Viktorra Orbán Viktor anyukája. Persze ez sok gyereknek nem adatik meg. Sok LMBTQ fiatal nem hallgatja az karácsonykor, hogy mennyire büszkék rá a szülei, mert az ünnepi időszak számukra teljesen másról szól: a titkokról, a feszengésről, a szorongásról, és sok esetben a magányról. Sok LMBTQ fiatal sose hallja azt, hogy a szülei büszkék rá és szeretik, mert bár egykor biztosan szerették, egyszercsak jött a felismerés, hogy ez a szeretett kisded meleg, leszbikus, valójában lány vagy fiú vagy akár ő maga sem tudja, hogy micsoda, és a szeretetet legyőzte az ideológia, miszerint aki más, az rossz és elfogadhatatlan és undorító. Az anyai szeretet odalett, a gyerek többé nem volt szívesen látott a szülői házban, nem volt több puszi, ölelés, sem simogatás, csak megvető pillantások, csalódás az egykori gondoskodó szemekben, állandó gyanakvás, hogy hol mikor kivel mit csinál és amíg az én kenyerem eszed, addig jobb ha elnyomod ezt az undormányt magadban.
Senki sem emlegeti a macit, amit lehet te is felnőttként kezeltél, mert lehet te is ugyanolyan komoly kisfiú vagy kislány voltál. Mert senki sem beszél rólad többé. Az eltitkolt gyerek vagy, akire magányos élet, AIDS és megvetés vár. Aki miatt nem lesz senki sem nagymama, sem nagypapa, sem örömapa, sem örömanya. Akit felneveltek, mégis a bűnt választottad, mert ezt láttad a filmekben, az interneten és a bűnös nyugaton. Nincs sok választásod: vagy meghúzod magad a fa árnyékában vagy mehetsz világgá és nézhetsz szembe egyedül a valóssággal, amíg meg nem találod a saját családodat.
Persze se anyukád se apukád nem tehet erről. Mindenki azt mondja, hogy egy másik korban nőttek fel, akkor ez még nem volt olyan elfogadott, mint most, nem is beszéltek erről, nem is voltak ilyen emberek. Persze az utóbbi években nem segített az sem, hogy anyukád és apukád annyit hallott a hírekben a fajtádról. Hogy a fajtád pedofil. Hogy iskolákba és óvodákba jártok, hogy a kisfiúkat kislánnyá műtsétek, a kislányokat pedig kisfiúkká. Hogy gyerekeket akartok nevelni, két fiú vagy két lány, pedig ugye kell anya kép és apa kép is. Hiszen az anya nő, az apa meg férfi és ti meg akarjátok őket rontani, el akarjátok őket rontani, romlásba akarjátok őket taszítani. Hogy nyomatjátok a genderlobbit, mert tönkre akarjátok tenni Magyarországot, a magyar családokat, a magyar értékeket.
Nem segített az sem, hogy a tévében a bölcsnek tekintett, nagytudásúnak gondolt megmondóemberek kutyaszarnak nevezték a leszbikusokat, hogy aberálltaknak tekintik a melegeket. És az sem segített a világképükben, hogy el lett döntve, hogy a gyerekek védelmében jobb, ha ezek az emberek nem kerülnek más emberek elé: nem kellenek a könyvek, amiket róluk írnak, pornó, ha egy filmben szerelmet vallanak egymásnak, ha pedig kimennek az utcára, ott bőrszerkóban szexelnek, mert számukra a botrány, a nyilvános szexualitás, a provokáció a szabadság. Cseppet sem tett jót az ügyednek az, hogy a nagy vezető szerint te az ország megrontója vagy, a belső ellenség, aki pusztít, aki miatt valamilyen furcsa módon minden rossz. A nagy vezető szerint, aki ezt az egész instruálta. És akit annyira szeret az anyukája.
Nem haragudhatsz sem apukádra, sem anyukádra, hogy nem olyan büszkék rád, mint Orbán Viktor anyukája Orbán Viktorra. Mert ez az aranyember, aki az anyukája szerint a legtökéletesebb ember a világon, ha éveken át azt mondja, hogy a buzik rosszak… Akkor a buzik minden bizonnyal tényleg rosszak. Miért hazudna? És akkor miért kell, hogy te is rossz legyél? Miért kell, hogy te is buzi legyél? Miért kell szégyent hozni az egész családra? Nem, nem haragszik rád. Csalódott. Félt. Milyen társaságba kerültél?
Vajon mikor Orbán Viktor anyukája átgondolta, hogy hogyan fejezze ki azt, hogy mennyire büszke Orbán Viktorra, eszébe jutott, hogy a fia mennyi gyűlöletet szított az országban? Hogy hány anyuka lelkét mérgezte meg? Hány gyerek gyerekkorát és életét tette nehezebbé? Vajon eszébe jutottak a kirekesztő törvények? A kék plakátok?
Átfutott az agyán, hogy lehet, hogy egy kicsit mégis másképp kellett volna nevelni ezt a gyereket? Jobban elmagyarázni neki, hogy lopni bűn? Hogy hazudni rossz dolog? Hogy az elesetteken nem átgyalogolni kell, hanem megállni és felsegíteni őket? Hogy az elfogadás annyit ad, amennyit a kirekesztés elvesz? Hogy mennyivel jobb ország lenne ez, és mennyivel büszkébb lehetne, ha az országban csak egy picit is mindenki boldogabb lehetne?
Belegondolt a kamera előtt ülve, kicsit kimozdulva a kastélyból a díszletként működő régi családi fészekbe, hogy a fiát miért gyűlöli napról napra jobban egy egész ország, egyre csalódottabban, éhesebben, nélkülözve, kirekesztve, jövő nélkül? Megvizsgálta a saját felelősségét? Eszébe jutott a gyerekkori emlékek között kutatva, hogy mikor kellett volna másképp csinálni?
Persze… Minek? Mert mit várhat egy egyszerű anya az egyszerű fiától? Találjon egy takaros feleséget, építsen egy kacsalábon forgó kastélyt, töltse meg sikeres, a saját lábukon járó gyerekekkel, legyenek jóbarátai (ki tudja, akár nem csak magyarok, hanem oroszok?), legyen egy kedvenc sportja, amit szeressen rajongásig és legyen egy munkája, ahol a kollegái becsülik, szeretik, összetartanak mögötte. Ha csak ennyi volt az igény, Orbán Viktor anyukája boldog lehet.
A kastély falai mögül pedig úgysem látszódik más anyák fájdalma.
