Itthon

Sebastian Vettel is kiakadt a homofób magyar propagandatörvény miatt

Nem sokkal azután, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton “elfogadhatatlannak, gyávának és félrevezetőnek” nevezte a magyar országgyűlés által júniusban elfogadott homofób propagandatörvényt, a Forma-1 egy másik pilótája is kikelt ellene.

Sebastian Vettel a hétvégi Magyar Nagydíja előtti sajtótájékoztatón kritizálta a jogszabályt, ami azért is nagy szó, mert ritkán történik meg, hogy egy magyarországi sportesemény előtt ilyen látványosan kritizálják sportolók a magyar kormányt.

Vettel először csak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szivárványos cipőben érkezett a Hungaroringre. A motorsport.com beszámolója szerint a sajtótájékoztatón azonban a négyszeres világbajnok már ezt mondta: „Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz.

 

 

Már rengeteg lehetőségünk lett volna arra, hogy tanuljunk a múltból, és egyszerűen nem értem, hogy miért okoz még most is problémát az, hogy hagyjuk az embereket élni, ahogyan ők akarnak, azt szeretni, akiket ők akarnak” – tette hozzá.

Varga Judit igazságügyi miniszter Hamiltonnak azt üzente Facebookon, hogy „a cipész maradjon a kaptafánál, a FORMA 1-es pilóta pedig az autóversenyzésnél”. Várhatóan Vettel is megkapja majd a magáét.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb