Nagyvilág

Saját szivárványzászlójával fojtogattak egy meleg középiskolást

Az Amerikai Egyesült Államok Ohio államában élő Tristen Torrez számított rá, hogy nem mindenkinek tetszik majd az ötlet, hogy szivárványzászlót magára takarva megy iskolába. Arra azonban nem számított, hogy fizikai erőszak áldozata lesz.

Pedig múlt csütörtökön ez történt: egy diáktársa először figyelmeztette, hogy baja esik, ha a szivárványzászlót még egyszer meglátja rajta, majd nem sokkal később szavait tettek követték. Először hanyattlökte Tristent, majd lerántotta róla a zászlót, többször megütötte, végül a zászlóval fojtogatta.

 

Tristen Torrez | Fotó: WTOL 11

 

Az áldozatnak szerencsére pár enyhébb sérülésen kívül nem lett nagyobb baja. Az iskola kiadott egy közleményt, miszerint az esetet a helyi rendőrséggel együttműködve kivizsgálják. Tristen a helyi médiának elmondta, hogy közvetlen barátai eddig is tudták, hogy meleg, a szivárványzászlót az egész iskola előtti hivatalos coming out gesztusnak szánta. Bár számított rá, hogy lesz aki beszól neki érte, homofób indíttatású támadásra egyáltalán nem számított.

Az esetről videófelvétel is készült.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb