Kultúra

A Rózsavölgyi Szalonban májusban is mindig történik valami!

Tavasszal ünnepelte fennállásának negyedik évfordulóját a Belváros kávéháza és művészeti központja, a Rózsavölgyi Szalon. Indulásakor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a magyar művészeti élet otthona szeretne lenni. Színházi és irodalmi estjeit, komolyzenei koncertjeit, jazz programjait, kulturális beszélgető műsorait annyira szereti közönség, hogy sokszor alig lehet jegyet kapni rájuk.

Nézzük, mi mindent láthat a kedves közönség májusban:

Egy modern kori amazon történetet állított színpadra Szarka János. Jean-Marie Chevret Amazonok című darabja három magányos, a férfiak által hanyagolt csodálatos barátnő nagyon is valóságos világa, Náray Erika, Györgyi Anna és Auksz Éva kiváló játékával. Egy jóképű fiatalember felbukkanása felborítja elhatározásukat, hogy bojkottálják az erősebb nemet. Vicces, szórakoztató és egyben elgondolkodtató előadás.

amazonok

Egy szerelmi háromszög rejtett titkait tárja elénk Eric-Emmanuel Schmitt Rejtélyes viszonyok című drámája. Egy távoli norvég szigeten élő házaspár és a szerető története ez, melyet november végén tűzött műsorra a Rózsavölgyi Szalon, és azóta is hatalmas sikerrel játssza Hirtling István és Lábodi Ádám. Ez a Szalon első közös bemutatója a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal.

Mindannyian ismerünk olyan csupa szív, önfeláldozó és lehetetlent nem ismerő embereket, akik egy tank lendületével száguldanak végig az életükön… és másokéin. Ljudmila Ulickaja nyolcvanas évek végén készült Unokám, Benjamin című színművében, az igazi jiddise máménak „állít szobrot”, aki lelépve talapzatáról, ezúttal színházi varrónőként jelenik meg. Legfőbb célja, hogy imádott fiának megfelelő származású menyasszonyt keressen. És úgy tűnik, meg is találja. Reményeinek beteljesülését csupán egy dolog veszélyezteti: maga az Élet.

Szeretettel és emberséggel, könnyekkel és humorral szőtt moszkvai történet ez, amelyben odaadó anyák és szófogadó fiúk, menyasszonyjelöltek és kiszemelt vőlegények egyaránt magukra ismerhetnek. Bagó Bertalan rendezésében Kútvölgyi Erzsébet, Erdélyi Tímea, Balog Judit és Mészáros András keltik életre a szereplőket.

Hindi Brooks amerikai írónő Romance.com című vígjátéka az internetes ismerkedés világába vezeti be a nézőt, ahol mindenki annak adhatja ki magát, akinek csak akarja. Így történhet meg, hogy egy nagymama (Molnár Piroska) magát az unokájának kiadva keres párt a fiatal lánynak és eközben megismerkedik valakivel, aki szintén nem annak mutatja magát, aki (Jordán Tamás). Az amúgy is vígjátékba kívánkozó alaphelyzet akkor válik igazi, vérbő komédiává, amikor a magát 25 évesnek kiadó Nora, és a 28 évesként chatelő Ben randit ad egymásnak. Sok-sok félreértés után persze kiderül, hogy ki kicsoda és mindenki megtalálja a hozzá illő párt.

A Rózsavölgyi Szalon meghitt, barátságos környezetben várja vendégeit, ahol egy finom ital és kellemes, könnyű vacsora mellett elgondolkodtató, és igencsak szórakoztató előadások, kiváló színészek és remek hangulat fogadja a nézőket.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin