Hírek

Rekordot döntött India első nyíltan leszbikus sportolója

 

Kicsivel több, mint egy hónapja coming outolt leszbikusként az indiai sportoló, Dutee Chand, akinek azóta teljes fordulatot vett élete, és bizony nem csupán versenytársaival, de a homofób megjegyzésekkel is meg kell küzdenie. Most azonban megmutathatta a világnak, hogy szexuális irányultsága cseppet sem változtatott rajta.

A síkfutó Dutee Chand lett az első indiai, aki aranyérmet nyert a 100 méteres futáson egy nemzetközi sportversenyen, az idén Olaszországban megrendezett Universiade-en – írja a Gay Star News.
A győzelme után adott interújban Dutee Chand elárulta, hogy a vadidegen gyűlölködők mellett édesanyjának és nővérének is be akarta bizonyítani, igenis képes nagy tetteket véghez vinni előbújása után is, hiszen mind a ketten ellenzik kapcsolatát azzal a nővel, akivel évek óta alkot egy párt.

„Ez az aranyérem a válaszom számukra és az összes kritikusomnak. Ez az érem remélhetőleg elhallgattatja majd azokat, akik mindenféle szemetet összehordanak rólam, a létezésemről, és arról, hogy kit is választottam lelki társamnak.”

Sikerét, melyet annak köszönhetett, hogy 11,32 másodperc alatt futotta le a 100 méter hosszúságú távot, maga mögött hagyva ezzel a svájci és a német versenyzőt, India miniszterelnöke, Narendra Modinak is méltatta:

„Egy kivételes sportoló kivételes eredményét láthatjuk! Gratulálok, Dutee Chand, amiért megnyerted a nehezen megszerzett, ám igazán megérdemelt aranyérmet a női 100 méteres futásban. Büszkévé teszed Indiát!”

 

 

 

hirdetés
Previous post

A melegek és nők miatt nem ad koncertet Szaúd-Arábiában Nicki Minaj

Next post

Egy vallásos divattervező Istenre hivatkozva nem készít ruhát egy leszbikus párnak