Hírek

Putyin garantálja, hogy nem lesz azonos neműek közötti házasság, amíg ő az orosz elnök

Az elmúlt néhány hétben gyakran cikkezett róla mind a nemzetközi, mind a magyar sajtó, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök visszavonulását tervezi. Előtte azonban alapos átalakítást tervez mind a hatalmi ágak, mind a jogrendszer tekintetében. Ennek egyik eleme az alkotmánymódosítás is, amelynek apropóján csütörtökön egy munkacsoport-megbeszélésen vett részt – számol be az MTI.

E munkacsoportnak – amelyet maga Putyin elnököl – jogászok, aktivisták, politikusok, sportolók és a kulturális élet szereplői is tagjai. A megbeszélésen a résztvevőknek lehetőségük volt saját ötletekkel előállni, egyikük például azt javasolta, hogy az alkotmányban a család fogalmát egy férfi és egy nő házasságaként határozzák meg.

 

Vlagyimir Putyin

 

Orosz sajtóforrások szerint Putyin erre azt mondta, hogy ez sértené az egyedülálló szülők jogait, azonban kiemelte, hogy továbbra is erősen ellenzi az azonos neműek házasságát. „Amíg én vagyok az elnök, itt nem lesz egyes számú szülő és kettes számú szülő. Anya és apa lesz” – jelentette ki.

Sajnos azokat, akik nyomon követik az orosz LMBTQ-közösségel kapcsolatos híreket, a beszámoló egyáltalán nem érte váratlanul. A témához kapcsolódó híreink között IDE kattintva lehet böngészni.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin