EgészségPlay Safe

Pozitív, X. fejezet – Jövőm a HIV-vel

Drága Olvasó, mikor e sorokat először olvasod, én már három és fél éve vagyok HIV-pozitív. Két és fél éve állok gyógyszeres kezelés alatt, és két éve kimutathatatlanul alacsony a vírusszámom. A napló ötletével egy éve kerestem meg a Humen Magazint, és az elmúlt kilenc fejezetben igyekeztem leírni mindazt, amelyet fertőzöttként a betegségről, annak következményeiről a magam laikus módján tudok és napról napra átélek. De van, amiről nekem is kevés az elképzelésem. Mit tartogat így számomra a jövő? Mi vár rám a következő öt évben? És az azt követő negyvenben?

Onnantól, hogy tudatosult bennem saját homoszexualitásom, hamar szembesültem vele, hogy meleg férfiként különösen ki vagyok téve a HIV-fertőzés veszélyének. Soha nem voltam az a srác, aki nagy kanállal és védekezés nélkül habzsolja a testi örömöket, egyik fiú ágyából a másikba bújva. De nem is igaz az előszeretettel hangoztatott előítélet, miszerint ahhoz, hogy megbetegedj, ez feltétel, és erre saját vesztem a legjobb példa. Elég egy óvatlan éjszaka egy nagyvárosi szórakozóhelyen, és meg is van a baj, amely olyan útra kényszerít, ahonnan nincs visszaút.

A kezdeti szomorúság és önsajnálat után hamar elfogadtam a helyzetemet, és azóta is emelt fővel járok. Számíthatok ebben nagyon sok barátra és sorstársra. Számíthatok az orvosomra és a nővérekre. A számtalan óvó, féltő, jó szándékú tanács dacára nem akarok és nem is fogok hallgatni arról, hogy HIV-pozitív vagyok. Tudom, hogy a társadalom és a meleg közösség java a mai napig stigmaként kezeli – már aki egyáltalán mer beszélni róla ahelyett, hogy homokba dugja a fejét –, de hiszek benne, hogy azzal, hogy fáradhatatlanul dolgozunk a felvilágosításon, e bélyeg lassan elhalványul.

A HIV-vel kapcsolatos félelmek leküzdésében sokat segít, hogy ma már távolról sem egyenlő a halálos ítélettel. Az időben észlelt és kezelt fertőzés mellett teljes értékű élet élhető. Én sem hagyom, hogy beárnyékolja a jövőbeni terveimet. Szeretnék például gyereket nevelni. (Persze nem volt ez mindig így. De hát melyik 18 éves, érettségi előtt álló meleg fiú gondolkodik családalapításon?) Ahogy telnek az évek, sebesen közeledek a harminchoz és nő be a fejem lágya, úgy válik egyre vonzóbbá a családalapítás gondolata. Bár én nem azt az utat választom, de megfelelő orvosi segítség mellett HIV-pozitív férfinek is születhet HIV-negatív vér szerinti gyereke. Ahogy HIV-pozitív kismama is hordhat ki egészséges babát. Csodálatos, hogy alig két évtized alatt már idáig jutott az orvostudomány, nem igaz?

De addig is, míg el nem indul a „babaprojekt”, a legfontosabb, hogy figyelek a saját egészségemre. Fegyelmezetten, minden nap szedem az előírt két pirulát és rendszeresen járok vérvételre. Nincs megnyugtatóbb érzés, mint a leleteken két éve folyamatosan a nullás számot látni a HIV értéke mellett. Néha azonban akarva-akaratlanul is felmerül bennem a kérdés: vajon ez már mindig így marad? Gyógyszert kell szednem minden nap amiatt izgulva, hogy amikor jelezni kezd a telefonom, épp olyan helyzetben legyek, hogy feltűnésmentesen be tudjam venni, arra figyelve, hogy előtte ettem-e eleget? Ilyenkor emlékeztetem magam arra, hogy vannak, akik más egészségügyi okból kifolyólag ugyanúgy orvosságot szednek, vagy akár injekciót adnak be maguknak rendszeres időközönként. Ha az én egészségemnek ez az ára, ám legyen. Hálás vagyok ezért. Hálás vagyok, mert olyan korban lettem fertőzött, amikor már a HIV-vel együtt élve is biztonságban érezhetem magam.

Ez nem jelenti azt, hogy nem álmodozom. Mert bár elfogadom a helyzetemet, megbarátkoztam vele, azért mindig megdobban a szívem, amikor a HIV-kutatással kapcsolatos cikkeket olvasok. Egymás után jönnek a hírek a különféle eredményes kísérletekről, áttörésekről. De megérem-e azokat az időket, amikor gyógyíthatóvá válik? Leszek-e egyszer újra HIV-negatív?

Naplóm búcsúbejegyzését olvassátok. Az elmúlt egy évben megosztottam veletek mindent. A teljes történetemet. A félelmeimet, a vágyaimat. Itt a végén csak azt kívánom, bár kicsit több írói vénám lenne, hogy egy szép gondolattal zárhassam le ezt az időszakot. Mivel azonban nincs, így csak kérni szeretnék. Kérek mindenkit, hogy tájékozódjon a HIV-vírusról. Törekedjen rá, hogy szépen lassan elmúljanak az előítéletei a fertőzöttekkel és a betegséggel szemben. Gondoljuk át jól, mielőtt véleményt mondunk, mert lehet, hogy van olyan a társaságunkban, akit érint. Ha nem is őt, de a párját, egy családtagját, bármely szerettét. És végül kérlek Titeket, ne használjuk egymás ellen fegyverként. Ne mondjuk senkire, ne híreszteljük senkiről, hogy AIDS-es, hogy HIV-pozitív. Akkor sem, ha nagyon haragszunk rá. Mert ezzel csak újra és újra egy közösségbe rúgunk bele.

Mayer Károly

Egy 29 éves meleg férfi naplója arról, mit jelent HIV-pozitívként élni Magyarországon. A sorozat korábbi részeit itt találod: I. A HIV és énII. A fertőzés után, III. Az első hónapok, IV. Szent László Kórház, V. GyógyszerszedésVI. Előbújás pozitívkéntVII. Ismerkedés pozitívkéntVIII. A HIV és más betegségek és IX. A HIV jövője.

Previous post

A The Voice tehetségkutatóban kérte meg az énekes a párja kezét

Next post

A virslin túl: 10 kötelező fogás Németországban