Kultúra

Pozitív történetek LMBT-karakterekről gyerekeknek

S Bear Bergman egy olyan könyvkiadót alapított, amely könyveinek szereplői csupa LMBT gyerek vagy szülő. Célja, hogy pozitív példákat állítson olvasóinak.

Minden azzal kezdődött, hogy a művész nem talált megfelelő mesekönyvet fiának. „Rengeteg történetben szerepelnek leszbikusok és melegek, de ők általában zaklatás és erőszak áldozatai” – mondta Bergman a CBC-nek. – „Szükség van olyan könyvekre, amelyek elég ünnepélyesek, befogadók, szórakoztatók és lebilincselők, hogy lekössék a gyerekeket.”

sing048_jpg_775x525_q85
S Bear Bergman, transznemű szerző, költő, drámaíró és színházi művész

Bergman ezért olyan könyveket szeretett volna kiadni, amelyekben az LMBT gyerekek és  -szülők helyes, boldog, ünnepelendő karakterekként vannak ábrázolva, akik még pluszban sok klassz dolgot csinálnak. A Kickstarter segítségével beindított vállalkozás már hat kötetet jelentetett meg.

Az egyik, az Is That for a Boy or a Girl? (Ez most egy fiúé vagy lányé?) című könyv rövid verseket tartalmaz, amelyek azzal foglalkoznak, a ruháknak és játékoknak nem kell, hogy nemük legyen. Egy másik, az M is for Moustache (B, mint Bajusz) pedig egy családról szól, aki éppen a Pride-ot ünnepli.

11116469_986565154708009_5223421417149977935_n_640x345_acf_cropped-1

Bergman már rengeteg elismerést kapott olvasóitól. Próbaképpen ajándékozott párat a műveiből iskoláknak és könyvtáraknak, amelynek az lett a következménye, hogy a megrendelések szépen lassan emelkedni kezdtek. Eddig egyszer panaszkodtak egy könyvtárban, hogy mit keresnek ott effajta kötetek, de az intézmény azt mondta, ők nem cenzorok.

„Az olvasóim leveleikben azt írják, hogy a történeteimben magukra, családjukra ismernek. Fontos, hogy legyenek könyvek, amelyekben magára ismerhet az ember, de kellenek olyanok is, amelyekben a gyerekszereplők szeretetben élnek, kalandokat élnek át, problémákat oldanak meg és élvezik az életet. Talán ez egy kicsit fontosabb is, és jobban meg tudja őket erősíteni.”

Itt azt láthatjátok, ahogy az M is for Moustache című ABC-s könyvet felolvassák:

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin