Életmód

Pohl Zsófi – „Gyakorlatilag rózsaszín háromszöget ragasztanak a személyinkbe”

Magyarországon egy új törvénytervezettel ellehetetlenítenék a transznemű személyeket abban, hogy hivatalos formában is megváltoztathassák nemüket. A transz közösség elleni harc nem új Magyarországon, de most új, szomorú mérföldkőhöz érkezett. Transzvélemény című sorozatunkban transznemű emberek mondják el véleményüket a történtekről és magyarázzák el, hogy miért is olyan fontos, hogy valaki személyijében is az legyen, akiként boldogan tud élni. Sorozatunk utolsó részéhez értünk.

 

Fotó: Bankó Gábor

 

Sorozatunk befejező részének vendége Pohl Zsófi szoftverfejlesztő, a Prizma Közösség és az első magyar Transz Pride egyik szervezője.

Miért fontos, hogy egy transznemű ember hivatalosan is meg tudja változtatni a nevét, és el tudja ismertetni a nemét?
A név arra szolgál, hogy az embert ezzel azonosítsák, és fontos részét képezi az egyén indentitásának. Én két cisznemű (azaz nem transz) embert is ismertem, akik megváltoztatták a nevüket, mert idegennek érezték, amit születésükkor anyakönyveztek. Ez nem valami liberális hóbort lehetett, mert mindketten jobboldaliak voltak. Hasonlóképp mindennapos, hogy akik házasságot kötnek, megváltoztatják a nevüket. Azzal, hogy a magyar állam nem engedélyezi nekünk, transzneműeknek, hogy megváltoztassuk a nevüket, és nem ismeri el a nemünket, megtagadja az identitásunkat. Az emberek identitása belülről jövő dolog, külső kényszerrel nem lehet megváltoztatni.

Ha magyarnak érzed magad, azt senki nem fogja tudni megváltoztatni, és ugyanez igaz a transzneműségre.

A kormány azt állítja, hogy ettől még élhetünk, ahogy akarunk, de gyakorlatilag rózsaszín háromszöget ragasztanak a személyinkbe azzal, hogy ott az identitásunkkal, külsőnkkel nem egyező név és nem szerepel. Élhetünk, ahogy akarunk, de mivel a személyit nagyon gyakran kell használnunk, folyamatos megaláztatásnak és veszélynek vagyunk kitéve. Minden alkalommal, amikor felmutatjuk, sérül a magánélethez való jogunk. A transzneműség nem betegség, de mivel az átmenethez többnyire egészségügyi segítséget kapunk, így gyakorlatilag egy egészségügyi adatunkat hozzák nyilvánosságra minden alkalommal.

A transzneműek többsége ráadásul egyszerűen bele szeretne olvadni a társadalomba, nem akarunk különcök lenni, a társadalom hasznos tagjai szeretnénk lenni, mint sokan mások. Hatalmas pszichés teher, amikor az állam ezt nem hagyja.

Milyen szituációkkor okozhat problémát, ha valaki nem tudja megváltoztatni a nemét hivatalos okiratokon?
Pár éve, mióta a korábban működő eljárást nem folytatják le az állami szervek, rengeteg ilyen helyzettel szembesültünk. Minden alkalommal, amikor postán küldeményt akarunk felvenni, amikor vonaton elektronikus jeggyel, vagy a helyi tömegközlekedési eszközökön bérlettel utazunk, amikor bankban, vagy bárhol máshol hivatalos ügyeket szeretnénk intézni, amikor az orvosi rendelőben az asszisztens kikiabálja az ajtón a hivatalos nevünket, amikor egyszerűen csak egy kenut bérelnénk a Római-parton, elő kell bújnunk, magyarázkodnunk kell.

Megesik, hogy csalónak néznek, mert hogy lehet női név egy szakállas férfi irataiban, vagy fordítva. Van, hogy megjegyzéseket tesznek, vagy fenyegetően lépnek fel. Más esetekben, például állásinterjúkon, vagy lakásbérlésnél sokkal rejtettebb diszkriminációval szembesülhetünk. Nem ritka történet, hogy transzneműek interjúi jól sikerülnek, de amikor kiderül, hogy az irataikban a megjelenésükkel nem egyező név és nem szerepel, már inkább nem veszik fel őket, mert “problémásak”. Ezt nyilván nem mondják így ki, csak simán mást választanak. A cégek sokszor nem tudják, hogyan kellene eljárniuk, félnek az esetleges későbbi jogi következményektől, ezért inkább fel se veszik az illetőt. Ezt a helyzetet az állam teremti meg, így ezért nem is elsősorban a cégeket hibáztatnám. Egyébként a cégek között jó példákat is látunk, a Nyitottak Vagyunk közösséghez több mint ezer szervezet és cég csatlakozott már.

Neked van olyan tapasztalatod, amit szívesen megosztanál?
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy külföldön élek, egy olyan országban, ahol transzneműként több jogom van, mint Magyarországon, pedig nem is vagyok még állampolgár. Itt meg tudtam változtatni a nevemet, de a magyar irataimat így is használnom kell néha. Külföldre viszont már kicsit félve utazom, úgy kell szállást keresnem, hogy utánanézek, biztonságos lesz-e, vannak-e arra utaló jelek, hogy esetleg LMBT+ ellenesek. A reptereken is sokszor alaposabban vizsgálnak át, de egy extra motozás csak apró kényelmetlenség, ilyenkor nem kerülhetek veszélybe. Érdekesebb, amikor Magyarországon járok. Amikor édesapám meghalt, és ügyeket kellett intéznem, meglehetősen kínos volt mindenhol magyarázkodnom. Szerencsére a testvérem segített, de felnőtt emberként apró dolgokban is mások segítségét kérni nem túl jó érzés. Alapvetően a Magyarországon élő sorstársaimat féltem, az ő helyzetük sokkal nehezebb, mint az enyém.

Mi a véleményed a törvénytervezetről? Hogy érintett téged és miért veszélyes a közösség számára?
A 33-asként elhíresült, a transzneműeket és interszex embereket sújtó törvényjavaslat a nemzetközi emberi jogi alapelvek mellett a többségében Fidesz által kinevezett bírákból álló Alkotmánybíróság korábbi álláspontjának is ellentmond. Az Alkotmánybíróság 2018-ban egyhangú döntésében állapította meg, hogy a transznemű emberek számára a nem- és névváltoztatás alapvető emberi jog. Az Európai Emberi Jogi Bíróság is többször kimondta ezt, és a Transvanilla által vitt perekben idén júniusig adott haladékot a kormánynak, hogy megállapodjanak az érintettekkel. Magyar bíróságok kimondták, hogy az állami szervek nem szüneteltethetik az eljárást, egymás között pingpongozva azzal, hogy kinek is lenne hatásköre a nem és névváltások ügyében lépni. A transzneműek számára a nemük jogi elismerésének lehetőségét egyébként még olyan államok is biztosítják, mint Oroszország, Törökország, Üzbegisztán vagy Kazahsztán.

Amikor a törvényt a Transznemű Láthatóság világnapján benyújtották, azt reméltem, hogy az egész csak gumicsont, a koronavírussal kapcsolatos problémákról próbálják elterelni a figyelmet. Sajnos azóta igazolódott a félelmem, hogy pusztán ideológia alapon próbálnak ellehetetleníteni minket. Ettől a törvénytől senkinek nem lesz jobb, csak nekünk lesz rosszabb. Mindezt meglehetősen cinikusan teszik: „Az, hogy az érintettek hogyan látják, teljesen közömbös” – mondta a KDNP-s bizottsági elnök, amikor egy ülésen Szél Bernadett felszólalt az érdekünkben.

Látnunk kell, hogy ez a hozzáállás nem csak minket érint. Gyakorlatilag mindenkit, aki kicsit másképp gondolkozik, megpróbálnak ellehetetleníteni. Most a feministák, akik a bántalmazott nőkért küzdenek, és a transzneműek kerültek a pixisbe. Mindent elárul, ahogyan vezető politikusok nőkről nyilatkoznak ma Magyarországon, a jogaikért fellépő nők ugyanúgy célpontok lettek. Az Isztambuli Egyezményt se az egyetlen társadalmi nemet definiáló mondat miatt utasították el, pedig az országokban, ahol bevezették, hatékonyan csökkentette a családon belüli erőszak áldozatainak számát. A tudományos érvek azonban nem sokat nyomnak most az amerikai altrighttól (modern szélsőjobb) és az orosz államhatalomtól átvett ideológiáival szemben.

A transzneműek helyzetére visszatérve, azt látom, hogy már a törvénytervezet benyújtásának is súlyos következményei lehettek. Sokan beszéltek a teljes kilátástalanságról és az öngyilkosságról, mint kiútról a mindennapi szenvedésből. Az állami szintű elutasítás és veszélyeztetés hatalmas pszichés teher a társadalomba beilleszkedni vágyóknak. Nálunk elfogadóbb országokban is 40 százalék körüli a azoknak a transzneműeknek az aránya, akik az átmenetük előtt öngyilkosságot kíséreltek meg. Ők azok, akik túlélték. A Prizma közösséggel a pszichés teher miatt indítottunk a törvénytervezet benyújtása után két nappal egy online sorstárs csoportot, ahova minden transzneműt szeretettel várunk hetente-kéthetente.

Öröm az ürömben, hogy a törvényjavaslat a transznemű és a tágabb LMBTQI+ közösségen belül is korábban nem látott összefogást eredményezett. Ha ezt a szolidaritást ki tudjuk terjeszteni egy minden elnyomott csoport közötti együttműködésre, akkor valódi változásokat is el tudunk majd érni az országban, ahogy például az ír feministák, transzneműek, leszbikusok, melegek, biszexuálisok, és sorolhatnám, összefogása tette. A Prizma közösséggel nem titkolt célunk ennek a fajta interszekcionális, szolidaritásra épülő szemléletnek a terjesztése.

Egy másik fontos változás a transzneműek láthatóságának növekedése. Az emberek többsége az ismeretlentől szokott tartani, és nem véletlen, hogy ott féltek legjobban a menekültektől, ahol még sosem láttak “migránst”. Az, hogy a transzneműek többsége nem akarja hirdetni magáról a transzneműségét, és láthatatlanul beilleszkedne a társadalomba, jelentősen nehezítette azt, hogy emberként megismerjenek minket. Valójában azzal, hogy mindannyiunkat láthatóságba kényszerít a kormány, hosszú távon a transzneműek elfogadását és a társadalmi szolidaritás kibontakozását segíti, mert a többség lassan rá fog döbbenni, hogy ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők. Persze ez most nekünk nagyon nehéz helyzet, de segíteni fogjuk egymást, ahogyan csak tudjuk.

 

Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar

 

 

Ábel – „Ilyet nem lehet megtenni egy emberrel”

 

Dorián – „Sok mindent érzek, de leginkább haragot és rettegést”

 

Dr. Szabó A. Zsófia – „Nem is magamért aggódom, hanem a sorstársaimért”

 

Muszta Cecília – „A társadalom szélére sodorva tényleg tud rémisztő lenni a modern világ”

 

Vay Blanka – „Olyan, mintha törvényileg tiltanák be a balkezes ollókat”

 

Erdős Erik – „Mások jóindulatától függök, nap mint nap”

 

Török Petra Auróra – „Folyamatosan azt érzem, hogy élve eltemettek”

 

Csillag Tamara és Angyal Elvira – „A létünket kérdőjelezték meg”

 

Bába Dorottya – „Eljött az idő, hogy az interszexek előjöjjenek az árnyékvilágból”

 

Horváth Noé – „Ez nem csak a transz emberekről, ez mindannyiunkról szól”

 

Novák Angéla – „Minden egyes sorstragédia hatással van a társadalomra”

 

Zsanett – „Jó eséllyel több lesz a transzneműek ellen elkövetett bűncselekmény”

 

Amanda Málovics – „Sokan, köztük fiatalok, az öngyilkosságba menekülnek majd”

 

Emma Dandelion – „Az egész életünk el lenne lehetetlenítve”

 

Fajt Alex – „A transzneműség egy láthatatlan dolog”

 

Berencsi Eszter – „Az az érzésem, hogy kriminalizálnának bennünket”

 

Tálos Atanáz – „Sokakban ez a kilátás akár öndestruktív késztetéseket is ébreszt”

 

Ördög Ivett – „Ez a disszonancia, ha nincs kezelve, súlyos lelki problémákhoz tud vezetni”

 

Ónodi Adél – „Valamikor azt hiszik, hogy viccelsz vagy okiratot hamisítottál”

 

 

Previous post

Újabb európai ország tiltotta be a kiskorúak átnevelő terápiáját

Next post

Sam Wilberry - Papírsárkányok