Lifestyle

Párkapcsolati tanácsadás melegeknek? Igen, létezik!

– Interjú Riecke-Vincze Mártával és Riecke Verner Péterrel

Néhány évvel ezelőtt még cikinek vagy legalábbis takargatnivalónak számított, ha valaki pszichológushoz járt. Mára szerencsére megváltozott ez a helyzet, sőt, egyre több szakembertől kérhetünk segítséget. Riecke-Vincze Márta és Riecke Verner Péter például egy olyan házaspár, akik nemcsak heteróknak, hanem melegeknek is tartanak párkapcsolati tanácsadást. A coachpárral ez utóbbiról beszélgettünk.

Hogyan vetődött fel bennetek az ötlet, hogy meleg pároknak nyújtsatok tanácsadást?

Riecke-Vincze Márta (RVM): Eredetileg adószakértő vagyok, Verner pedig testőr. Mindkettő meglehetősen stresszes szakma a maga módján, ugyanakkor bármennyire is furcsa, mindkettőbe beleszövődnek a különböző emberi drámák, tragédiák. Azt látom magunk körül, hogy rövid idő után sorra bomlanak fel a párkapcsolatok, legyen szó férfi-nő, férfi-férfi vagy nő-nő kapcsolatról. Az embereknek egyre kevesebb türelmük van egymáshoz, a családi hátterükből nem hozzák magukkal azt a szociális mintát, ami arra tanította volna őket, hogyan kell működtetni egy párkapcsolatot. Az első lépést én tettem meg, amikor egy a baráti körünkből egy meleg pár, akik már több évtizede vannak kapcsolatban, elmesélték, hogy amikor zavar támadt köztük és felkerestek egy párkapcsolati tanácsadót, a szakember enyhén undorodó arckifejezéssel azt mondta nekik, inkább orvoshoz forduljanak, hogy kigyógyuljanak a melegségből.

Riecke Verner Péter (RVP): Nyitott személyiségek vagyunk, külön-külön is hoztunk magunkkal a közös életünkben színes párokat, akikkel jó a kapcsolatunk. Nem volt nehéz felismerni azt, hogy az ő párkapcsolatuk és problémáik is sokszor ugyanolyanok, mint a heteroszexuálisoké. A legnagyobb különbség talán az, hogy az azonos neműek párkapcsolatában több a terheltség – Magyarországon még nem állunk annyira jól az elfogadással.

 

 

Melyek a leggyakoribb problémák egy meleg kapcsolatban?

RVM: Lehet, hogy úgy kerül hozzánk egy pár, hogy még nem léptek ki a nyilvánosság elé, és azt szeretnék elérni, hogy legyőzzék azokat a félelmeiket, amelyek megakadályozzák, hogy elmondják az igazat a családjuknak, barátaiknak. Olyan helyzet is van, amikor már elmondták a környezetüknek, de valahol ellenállásba ütköztek.

RVP: Tovább bonyolítja a helyzetet, ha arra gondolunk, hogy a legtöbb homoszexuális mégis csak egy heteró párkapcsolat gyermeke, az ott látott kapcsolati mintát próbálja követni. Kérdés, hogy az működik-e egy ebből a szempontból nem hagyományos párkapcsolatban.

RVM: Ugyanakkor hozzá kell tenni, minden kapcsolatnak az egyik legnagyobb nehézsége annak működtetése. Az elején még ezer fokon ég a kémia, rózsaszín felhők között élnek, de aztán elmúlnak a mézeshetek, és rájönnek, hogy nem tisztázták pontosan, mik is az egymással szembeni elvárásaik, kinek milyen feltételei vannak a párkapcsolatban, milyen prioritásaik vannak, mennyi időre van szükségük, amit egymagukban, barátaikkal vagy éppen hobbijuknak hódolva tölthetnek.

Megoldás lehet olyankor, ha a szülőnek ellenérzései vannak a gyermeke kapcsolata iránt, ha ők is részt vesznek egy tanácsadáson?

RVM: Nálunk még nem fordult elő, de fel vagyunk rá készülve. Amire te gondolsz, azt facilitálásnak hívják, ami arról szól, hogy az adott problémában érintett valamennyi embert leültetjük, és megpróbáljuk úgy megoldani a problémát, mintha vitavezetők lennénk. Addig beszéltetjük őket egymással, addig sétáltatjuk a gondolatokat, míg ki nem simul minden ellenérzés, ellentmondás, félreértés. Magyarországon azok az emberek, akik élből tiltakoznak az ilyen kapcsolat ellen, legtöbbször az információhiány miatt teszik.

RVP: Rengeteg tévhit él az emberek fejében, például az, hogy a homoszexualitás betegség, ami gyógyítható, vagy hogy az ember saját maga választja meg a szexuális identitását. El kell oszlatni ezeket a tévhiteket, amiket ha mi, párkapcsolati tanácsadók cáfolunk meg, talán a hozzátartozók számára is hitelesebben hangzik, mintha a saját gyereküktől, ismerősüktől hallanák.

Hogyan jelennek meg egy meleg kapcsolatban a hagyományos férfi-női szerepek? Ezek leosztása is lehet problémaforrás?

RVM: Nem volt olyan esetünk, hogy probléma lett volna ezeknek a szerepeknek a leosztásában, nagyon jól el tudják dönteni általában a párok, hogy ki milyen karakterű, ahogyan általában egy férfi-nő kapcsolatban is.

RVP: Van, hogy az egyikük maszkulin, a másik feminin, van, hogy mindkettő maszkulin. Ez túlmegy a mi feladatkörünkön – a mi dolgunk az, hogy segítsük abban, hogy jól működjön a kapcsolatuk.

 

 

Mit tanácsoltok akkor, ha a párkapcsolatból az egyik fél több problémával küzd, például nem tudja feldolgozni a melegségét, esetleg a környezete taszította ki?

RVP: Egy coach-nak kötelessége felismerni, hogy mi tartozik az ő hatáskörébe, és mi egy másik szakemberébe. Az önértékelési problémákkal egy pszichológusnak kell foglalkoznia. A párkapcsolati tanácsadásban elérkezhet egy olyan pont, amikor azt tanácsoljuk az egyik személynek, hogy menjen egyéni terápiára, mert olyan problémája van, amin pszichológus tud segíteni. Ilyenkor lehet, hogy míg a terápiája tart, szünetet tartunk a tanácsadásban, de utána kettejükkel közösen foglalkozunk a kapcsolatukkal.

A mai magyarországi törvények szerint idehaza egy meleg pár nem házasodhat össze, közösen nem is vállalhatnak gyerekeket. Ez eléggé korlátozza, meddig és hogyan fejlődhet egy meleg párkapcsolat. Ebből nem adódhatnak párkapcsolati nehézségek?

RVM: Nagyon kevés ilyen eset zajlott le a szemünk előtt, de amikor egy meleg pár elhatározza, hogy gyereket szeretne, az égvilágon mindent megmozgatnak, hogy megoldják ezt a kérdést.

RVP: A házasságot tekintve jól kezelik a helyzetet. Lehet, hogy nem kapnak papírt, de sokan rendeznek egy formális esküvőt a barátok, rokonok körében. Így, ha de jure nem is, de facto házasoknak tekintik magukat.

Mi is az a párkapcsolati tanácsadás?

A párkapcsolati tanácsadás célja, hogy segítsen a párban élők kapcsolatának minőségén javítani. Bárki részt vehet rajta, aki jobbá szeretné tenni a kapcsolatát. A tanácsadás első alkalmával csak ismerkedik a párterapeuta vagy coach és a pár egymással, a második-harmadik leülés pedig a probléma feltárásáról szól. A tényleges „munka” a negyedik alkalomtól kezdődik. Az esetek többségében három hónapon belül már jelentős sikereket lehet elérni a pároknál, ha az ehhez kellő nyitottság is megvan bennük. Ha a tanácsadás közben felszínre bukik, hogy az egyik félnek feldolgozatlan traumái, sérült pszichéje van, a coach szakemberhez irányítja a pácienst.

Tegdes Péter

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin