Kultúra

Oroszország: coming outolt egy helyi tévésorozat sztárja

Odin Lund Biron Minnesotában született, de négy évvel ezelőtt Oroszországba költözött, hogy a moszkvai Művész Színházban tanulhasson. Nem sokkal ezután megkapta Phil, az amerikai orvos szerepét az akkor induló Interny (Gyakornokok) című sorozatban – mára ez a Dokikhoz hasonló sitcom az egyik legnézettebb műsor Oroszországban. A karakterére épített poénok nagyrészt amerikai származására irányultak, de a készítők viccet csináltak abból is, hogy Phil szülei melegek – így próbálván bizonyítani, hogy a homoszexualitás amolyan nyugati import huncutság.

Dky2sNXnmv8

Miután az egyik színészkolléga, Ivan Oklobisztyin kemény homofób kijelentéseket tett az elmúlt évben – és ez alatt azt kell érteni, hogy szerinte az összes meleget be kéne dugni egy kemencébe és megégetni -, Biron úgy érezte, nem rejtőzködhet tovább. Oklobisztyin korábban ortodox papként szolgált, és saját bevallása szerin nem tudott Biron melegségéről, amikor fentieket mondta. A mostani hírekre Twitteren annyit reagált, hogy átkozza a sorsot, amiért barátja, Odin egy szodomita.

Biron a Vulture magazinnak adott interjújában azt mondta, kész előbújni és ezzel akár mindent kockára tenni a cseppet sem melegbarát Oroszországban. Néhány közeli barátja, amerikaiak és oroszok egyaránt tudták róla eddig is, hogy meleg, és saját bevallása szerint nem hazudott senkinek. Amikor az újságírók arról kérdezték, mit gondol az orosz nőkről, csak annyit felelt: “nos, az orosz nők nagyon szépek.” Ha arról érdeklődtek, van-e barátnője, egyszerűen azt válaszolta, hogy nincs.

Ha az orosz rajongók teljes elutasítással fogadják Biron coming out-ját, tervei szerint visszaköltözik Minneapolisba és befejezi a főzőtanfolyamot, amit tavaly kezdett el – az eddigi tapasztalatok alapján legközelebb egy főzős műsorban láthatjuk majd a képernyőn.

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous post

Galéria a fiúról, aki saját maga modellje

Next post

Valentin-napi meglepetés magyar zenészektől: “Szerelmes vagyok minden férfiba”