Hírek

Örökbe fogadhatta saját fiát egy szingapúri meleg férfi

Egy meleg szingapúri orvos végre örökbe fogadhatta saját fiát, miután a Legfelsőbb Bíróság meghozta döntését.

Az igazságügyi fórum egy 2017-es döntést változtatott meg, amelyben kimondták, hogy a férfi nem fogadhatja törvényesen örökbe gyermekét, mivel a kisfiú lombikbébi program keretein belül fogant.

A helyi törvények szerint az így fogant gyermekeknek nincsenek meg ugyanazok a jogaik, mint az állam által elismert házasságból származóknak, kivéve, ha legálisan adoptálják őket – írja a CNN.

A kép illusztráció

A gyermek biológiai anyja lemondott szülői jogairól, ezért is került a férfi felügyelete alá. A lombikbébi programra pedig azért volt szükség, mert  örökbefogadásra nincs lehetősége azonos nemű pároknak a délkelet-ázsiai országban.

A negyvenhat éves férfi azért is harcolt az örökbefogadásért, hogy ezzel ötéves kisfia állampolgárságot kaphasson Szingapúrban és biztosíthassák hosszú távú ott-tartózkodását a városállamban.

A bíróság revideált döntése melleti indoklás szerint nem akarnak fellépni az azonos nemű párok ellen – ami eléggé furcsán hangozhat, mivel azország nem ismeri el az azonos neműek házasságát, sőt, a férfiak közötti szexuális kapcsolat börtönnel büntethető.

Úgy tűnik, leginkább azért hozták meg e döntést, hogy a gyermek megkaphassa a szingapúri állampolgárságot, amire csakis akkor kerülhet sor, ha papíron is egy családba tartozik édesapjával és annak párjával.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin