Itthon

Orbán Viktor megvéd minket „az erőszakos LMBTQ-propagandától”

fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

 

Magyarországon 15 százalék felett van az egyházi fenntartású oktatási intézmények aránya, erről Kósa Lajos beszélt nemrég. Az elég vad állítás lenne, hogy bármelyik egyházi iskolában tombolna „az erőszakos LMBTQ-propaganda”, az állami fenntartású iskolában pedig a portán túl a szülő is nehezen jut, nemhogy a kormánypropaganda szerint lesből támadó szivárványos aktivista drag queenek. Az állami fenntartású iskoláknak mindenhez külön engedélyt kell kérniük, az igazgatók még nyilatkozni sem nagyon mernek önállóan, és az egyetlen érzékenyítő program, a Melegség és megismerés is kizárólag az oktatási intézmények meghívására jutott el egy-egy tanórára a középiskolákba – évente mindössze 30-40 foglalkozást tartva, miközben Magyarországon kétezernél is több középiskola működik.

Ezek után a miniszterelnök az iskolákban tomboló erőszakos LMBTQ-propagandát vizionál. Legalábbis a mai ünnepi beszédében megfogadta, hogy ettől – is – megvéd mindenkit. Fél órás késéssel, 16 óra előtt kezdte ünnepi beszédét a miniszterelnök az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében a Békemenet résztvevői előtt, ahol kijelentette:

„Most is álljuk a sarat és csak annyit mondunk: a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. És mivel három az igazság, a rezsi és a migránsügy után a gyerekeinket is meg fogjuk védeni. Magyarország lesz az első olyan ország, ahol az iskola falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát.”

 

Ezt a kijelentését óriási tapssal fogadott a tömeg. Azt ugyanakkor nem lehet mondani, hogy az 1956-os forradalom ünnepén Orbán Viktor túl sok szót vesztegetett volna a hősökre, annál többet az ellenzékre, Brüsszelre, Soros Gyuri bácsira és az LMBTQ-propagandára. Ahogy a miniszterelnök, úgy nemrég a külügyminiszter is ugyanettől rettegett. Szijjártó Péter egy interjúban kijelentette, hogy elég volt „az óvodákba bejárkáló LMBTQ-aktivistáktól” – akiket még nem látott eddig rajta kívül senki. De hát a nem létező ellenféllel könnyű hadakozni, mert azok ellen garantált a győzelem.

 

Szijjártó megelégelte, hogy itthon LMBTQ aktivisták járkáltak be az óvodákba

 

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
hirdetés