Hírek

Ombudsman: Nem tilthatók ki az LMBTQ szervezetek a közösségi terekből

November végén kitiltotta Szegeden az állami tulajdonú Új Nemzedék Központ a helyi LMBTQ szervezet, a Szegedi LMBT Közösségért Csoport rendezvényeit. A jogvédő társaság filmklubot tartott volna az ÚNK közösségi terében, amit le kellett fújniuk, és a korábban kirakott, a homofóbiát ellenző “biztonságos tér” matricát is leszedték a bejáratról a központ fővárosi vezetőségének utasítására.

 

 

Az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. az Új Nemzedék Jövőjéért Program eredménye. A programot még 2011-ben álmodta meg a kormány, a projekt eredeti célja egy ifjúsági információs hálózat létrehozása volt, amihez később hozzákapcsolódott egy országos irodahálózat – az Új Nemzedék Kontaktpontok – kiépítése is. A projekt megvalósítására több milliárd forintot szánt a kormány az EU pénzéből.

A kitiltás után Szél Bernadett, az LMP képviselőcsoportjának frakcióvezetője kérte az alapvető jogok biztosának állásfoglalását. Székely László válaszában kifejtette, hogy nem tehető különbség a civil szervezetek között az általuk megjelenített társadalmi érdek, az általuk képviselt csoport jellemzői alapján. Székely emlékeztet arra, hogy az Alaptörvény V. cikk (2) bekezdése rögzíti az egyenlő bánásmód követelményét, az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében ebbe beletartozik a nemi identitás vagy a szexuális irányultság szerinti diszkrimináció tilalma is.

A kitiltás hivatalos okának azt jelölte meg az ÚNK, hogy az LMBTQ szervezetek „politizálnak”, azaz szeretnének beleszólni az őket érintő közügyekbe, mint például ahogy a csoport a helyi esélyegyenlőségi program kapcsán tette ezt a közgyűlésben.

 

A Szegedi LMBT Közösségért sajtótájékoztatója idén áprilisban, amelyen a Biztonságos Tér matricákat helyezték ki szegedi épületekre

 

Székely László az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényre hivatkozva leírja, hogy a törvény hatálya alá tartozó jogalanyok nem tehetnek diszkriminatív módon különbséget a civil szerveztek között abból a szempontból, hogy azok vállalt céljaival egyetértenek vagy sem. Ezekkel a célokkal nem kell azonosulniuk, de szolgáltatásaikat valamennyi civil szervezet számára azonos módon kell biztosítaniuk.

Az Új Nemzedék Központ szegedi egységével ráadásul példaértékű volt az LMBTQ szervezet együttműködése, akik éppen a pozitív tapasztalataikat szerették volna egy interjúban is elmesélni – valamiért ez volt az, ami nem tetszett a hálózat fővárosi vezetésének.

 

(444)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin