Kultúra

Ókori Hellász: a homoszexualitás aranykora?

Vázaképek és leírások tanúskodnak arról, hogy az ókori görögök „lazán” vették a szexualitást, és hogy mindennaposak voltak az azonos nemű kapcsolatok. Cikkünkben arra keressük a választ, miért volt ennyire elterjedt a homoszexualitás, mit gondoltak róla abban a korban, és hogy biszexek voltak-e a görögök.

Bizonyára mindannyian láttatok már olyan görög vázaképeket, amelyeken jól felismerhetően két férfi éppen közösül. Aztán mindenki tanult az iskolában Szapphóról, a Leszbosz szigetéről származó költőnőről, aki megénekelte a női nem iránti szerelem szépségeit. De talán többen hallottak arról, hogy Nagy Sándor és Héphaisztion, az ifjú pártfogoltja között több volt, mint mentor-tanítvány kapcsolat. Ez mind azt mutatja, hogy az ókori Hellászban mindennapos volt a homoszexualitás, sőt Cicero leírása szerint az a fiú, akinek nem voltak fiú barátai, teljesen szégyenben maradt.

1280px-WallPaintingTomb_Paestum_Italy_GreekColony_sm

A kor számos filozófusa elmélkedett a homoszexualitás kérdésén. Platón egyik korai művében, a Lakomában vázolja fel, hogy az igazi szerelem, ami az égben köttetik és elvezet a bölcsességbe, csak két férfi között létezhet. Természetesen ehhez az kell, hogy ez a szerelem beteljesületlen maradjon. Később ezt a kijelentését visszavonta, mondván, ez a viselkedés csak a gyönyörre hajt, nem produktív, és így az ember nem tudja a jót gyakorolni. Arisztotelész is mindennaposnak írja le a pederasztiát, azaz a fiatal fiúk iránti vonzalmat, sőt a túlnépesedés megoldását látta benne.

De hogy miért is volt ez ennyire elterjedt a görögök körében? Az utókor három okot is felsorolt. Először is a bezártságot: a korabeli társadalomban a férfiak és a nők el voltak szeparálva egymástól, és a prostituáltak nem mindig jelentettek kellő kielégülést, így találni kellett erre valamilyen más módot.

A második ok az úgynevezett „gazdasági homoszexualitás” lehetett. A férfiaknak a kicsiny birtokaik miatt pénzt kellett keresniük a házassághoz, így jóval később, nagyjából 35 éves koruk környékén nősültek. Viszont a törvények szerint nőkkel tilos volt házasságon kívül szeretkezni, így kiskaput kellett keresni vágyuk kielégítésére.

A harmadik, talán a legérdekesebb ok, a beavatási homoszexualitás. Ebben az esetben egy idősebb férfi ajándékokkal csábított el egy fiatal fiút, együtt élt vele, közben pedig beavatta a társas életbe. Erre azért volt szükség, mert a gyerekek születésüktől nők között nevelkedtek, ezért egy másik világ szabályait is meg kellett ismerniük. Ezzel kapcsolatban gyakori kérdés volt, hogy kinek engedélyezzék, milyen feltételekkel. Az biztosan állítható, hogy ezt a fajta homoszexualitást csak a gazdagabb réteg engedhette meg magának, mert az udvarlás időigényes volt, és egy középosztálybeli inkább dolgozott, mintsem fiatal fiúkat tartott el.

Depositphotos_57849961_original

És hogy kik voltak anno a szépségideálok? Röviden: azok, akik ma is. Ugyanúgy a szép izmokon és a napbarnított bőrön akadt meg a férfiak szeme, és nem vetették meg, ha a fiúknak kicsit lányos volt az arccsontjuk, esetleg hosszabb volt a hajuk. Itt fontos kiemelni, hogy a görög férfiak számára a saját nemük képviselői fontosabbak voltak, mint a nők. Az erotika csak két férfi között jöhetett létre, a nőket csak a szaporodás, a hozomány és a szexuális kielégülés eszközeinek tekintették. Nem csoda, hogy a leszbikus kapcsolatok is hasonlóan elterjedtek voltak, mint a meleg kapcsolatok.

A görögök sosem állították szembe egymással a homoszexualitást és a heteroszexualitást. Azt a személyt tartották laza erkölcsűnek, aki nem tudott parancsolni a vágyainak. Az viszont elképzelhetetlen volt, hogy két férfi huzamosabb ideig együtt éljen. A társadalmi normák csak addig engedték meg ezt, amíg a fiatalabb meg nem tanulta a társas élet alapjait. A szokás mellett a jog is engedélyezte az azonos nemű kapcsolatokat, de közben keményen fellépett a prostitúcióval, a kiskorúak megrontásával és az erőszakkal szemben.

A 20. század egyik legnagyobb gondolkodója, Michel Foucault elgondolkozott azon, hogy ha ennyire a mindennapok része volt a pederasztia, ennyire gyakran tűnt fel a mitológiában és a művészetekben, akkor nem lehet-e, hogy a görögök biszexuálisok voltak. A gondolatmenete arra vezette, hogy nem, csak a két nemben a gyönyör két fajtáját találták meg.

Bodor Máté

A cikkhez Eszményi Miklós: „Férfi a férfival, nő a nővel” című könyvét használtuk fel.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin