Úgy tűnik, az új parlament egyik visszatérő témája lesz az LMBTQ-közösség. Hétfőn ismét a Pride, a gyülekezési jog és a queer emberek elfogadása került napirendre, amikor a KDNP-s Juhász Hajnalka felszólalására reagált Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke már beszéde elején jelezte, hogy szerinte ugyanazokat a köröket futják újra és újra.
„Képviselő asszony, újra itt vagyunk. Hetente ugyanezeket a beszélgetéseket lefolytatjuk.”
Magyar ezután azt üzente a kereszténydemokratáknak, hogy hagyjanak fel azzal, hogy mások magánéletéből csinálnak politikai ügyet.
„Én azt javaslom önöknek, hogy ne menjenek be az emberek hálószobájába. Tavaly sem jött be, tavalyelőtt sem jött be.”
A vita egyik legérdekesebb pillanata az volt, amikor a politikus vallási oldalról közelítette meg a kérdést. Miután megkérdezte Juhász Hajnalkát, hogy elfogadja-e közös hivatkozási pontként XVI. Benedek pápát, felidézte az egyházfő egyik legismertebb mondatát:
„Ha egy meleg ember Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?”
Magyar Péter szerint különösen visszás, hogy a KDNP a keresztény értékekre hivatkozva beszél az LMBTQ-közösségről, miközben szerinte éppen ők próbálták tavaly ellehetetleníteni a Budapest Pride megrendezését.
Felszólalásában többször is emlékeztette a pártokat arra, hogy a Pride korlátozására tett kísérlet végül nem hozta meg a kívánt eredményt. Sőt: a tavalyi felvonulás minden korábbinál nagyobb tömeget mozgatott meg.
A Tisza Párt elnöke többször is nekiszegezte a kérdést Juhász Hajnalkának, hogy a KDNP ma is betiltaná-e a Pride-ot, de szerinte erre nem érkezett egyértelmű válasz.
A beszéd végére aztán a parlamenti vita személyesebb hangvételt kapott. Magyar Péter arról beszélt, hogy szerinte a magyar társadalom sokkal nyitottabb annál, mint amit a Fidesz és a KDNP kommunikációja sugall, és ma már olyan emberek is nyíltan vállalják azonos nemű párkapcsolatukat, akik korábban a rendszer részei voltak.
A legerősebb mondatot azonban a végére tartogatta.
„Nyugodtan vállalja föl, ha gyűlöl valakit. Ha valakit be akart tiltani, el akart törölni, tavaly még fölvállalták.”






