Hírek

Nyugdíjas homofób fideszesek árasztották el a pécsi egyetemet

Minden azzal kezdődött, hogy Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő és egyben a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, megosztotta véleményét az Emberség Erejével Alapítvány érzékenyítő programjával kapcsolatban – amit a kommunikációs tanszék egyik termében mutattak be. A program igen csekély részét képezték az olyan családokkal kapcsolatos kérdések és problémák, ahol azonos nemű párok nevelik gyermekeiket. Ez azonban mégis elég volt, hogy a helyi Fidesz-média rávesse magát a témára, és azon aggodalmaskodjon, mi történik, ha a középiskolások szembesülnek azzal az egyébként köztudott ténnyel, hogy bizony azonos nemű párok is léteznek, akik egyszerűen élni szeretnék az életüket, ahogy mindenki más.

 

Hoppál Péter

 

Egy ilyen kijelentés eredményeként „fideszes nyugdíjasok” rohanták meg a pécsi egyetem kommunikáció és médiatudományi tanszékét, ahol Polyák Gábor, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék tanszékvezetőjének elmondása szerint számonkérték kollégáin, hogy miért engedik be intézményükbe a „b*zikat” – idézi a Pécs Ma Polyák facebook bejegyzését.

 

Polyák Gábor

 

A bejegyzésben Polyák arra is kitért, hogy Hoppál Péter nem túl burkoltan azt javasolta, hogy az Emberség Erejével Alapítvány tagjait, mint a gyerekek megrontóit vízbe kell fojtani. Egy ilyen ember szavai miatt rohanták meg a nyugdíjasok a tanszéket, de Polyák azt is furcsának véli, hogy egyetemükön nagy hangsúlyt kapnak az emberi jogok, a demokrácia és a szabadságjogok, nekik mégis a melegjogokért kellett rárontani az intézményre.

„Az egyetem hogy tűrheti el, hogy egy oktatója, legyen bár történetesen országgyűlési képviselő, uszítson? Az egyetem miért fél attól, hogy a falai között az emberi jogokról beszélnek? Az a dolgunk, hogy most is elmondjuk a diákjainknak, hogy amit maguk körül látnak, az nem végleges, főleg nem normális, hogy kölcsönös tisztelet és megértés nélkül nincs társadalom. Én erről ne beszéljek, Hoppál meg bibliai idézetbe bújtatva, fideszkeresztényi módon gyűlölködhessen? […] Az egyetem egy eszme, a szabad és párbeszédképes világ eszméje, a teljesítményalapú felemelkedés eszméje. Biztosan nem bukott politikusok melegedőhelye.”

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin