Hírek

Nyíltan meleg politikus válthatja Angela Merkelt?

Angela Merkel hosszú, tartalmas politikai karriert tudhat maga mögött. A kilencvenes években ifjúsági és nőügyi, majd környezetvédelmi miniszterként szolgálta hazáját, 2000 óta a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió elnöke és immár 13. éve Németország kancellárja. Pártja októberi kongresszusán azonban bejelentette, hogy a decemberi választásokon nem pályázik újra az elnökségre és 2021-ben a mandátuma lejártával a kancellári posztra sem. Jelentkezők, különösen az időben előbb megüresedő pártelnöki székre, akadnak bőven és az egyik jelölt amennyiben győz, történelmet írhat.

Ő nem más, mint Jens Spahn. A 38 éves férfi március óta vezeti az egészségügyi minisztériumot. 2012-ben bújt elő, párjával, Daniel Funkével 2017 decemberében házasodtak össze, alig néhány hónappal azután, hogy Németországban megvalósult a házassági egyenlőség.

 

Jens Spahn

 

Spahn nem az egyetlen, aki szívesen venné át a CDU irányítását Angela Merkeltől, rajta kívül még Annegret Kramp-Karrenbauer és Friedrich Merz van versenyben. Amennyiben azonban Spahn nyer, úgy ő lesz az első nyíltan meleg pártelnöke a Bundestagban (bajor testvérpártjával, a Keresztényszociális Unióval együtt) 246 hellyel rendelkező jobboldali pártnak és a második nyíltan az LMBTQ közösséghez tartozó pártelnök a modernkori német politika történetében.

Érdekesség, hogy az első Alice Weidel, aki a hírhedten menekültellenes, szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) vezetője.

 

FRA EU post inject banner
Previous post

Leszbikus párral hódít egy tajvani szójaszósz reklám

Next post

Nyálcsorgató - Az olasz sminkművész