Színes

Nyíltan meleg énekes képviseli majd Izraelt az Eurovízión

 

Szombaton tartották az izraeli X-Factor tehetségkutató döntőjét, amin a 25 éves Michael Ben David győzedelmeskedett. Ezzel ő képviselheti majd hazáját Torinóban az idei Eurovízós Dalfesztiválon.

A tehetségkutatót az I.M című dallal nyerte meg, ezzel indul majd a májusi nemzetközi versenyen is. A döntő után a közszolgálati csatornának adott nyilatkozatát a The Times of Israel idézi:

„Rám szavaztak az emberek, és ez azt jelenti, elfogadnak olyannak, amilyen vagyok. Ez nem csak nekem szól. Hanem nagyon sok olyan embernek is, akik értéktelennek és haszontalannak érzik magukat.”

 

A verseny alatt nyíltan beszélt az őt ért nehézségekről, például arról, hogy az iskolában a magas énekhangja miatt csúfolták a társai, vagy hogy ukrán származású, ortodox zsidó családjában édesanyja nehezen fogadta el a melegségét. Az énekes ezekről szólva megjegyezte, a nehézségek is hozzájárultak ahhoz, hogy megtalálja magában azt a belső erőt, ami segíti a kitartását, és ezt a tulajdonságát a tehetségkutató mentorai is dicsérték a verseny során.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin