Kultúra

Nyerj páros belépőket Péterfy Bori december végi koncertjére!

 

Péterfi Borival december 29-én a Müpában találkozhatunk, ahol együttesével koncertezik. A Másfél Milliárd Másodperc fantázianevű koncertre páros belépőket sorsolunk ki azok között, akik egyetlen kérdésre jól válaszolnak.

Péterfy Bori és együttese ünnepel: a tizenkét éve működő sanzon-pop-rock zenekar frontasszonya életének másfél milliárdodik másodpercét haladja meg idén – ez évekre átszámítva kerek szám. Az ülős, akusztikus, pszichedelikus koncert gerincét a Love Band 2010-ben megjelent, 2B című albuma adja, ünnepi jellege pedig vendégeikkel lesz teljes: velük tart Bori testvére, Péterfy Gergely író, a zenekarral már közös számot is írt slammer-rapper, Saiid és Tariska Szabolcs dalszövegíró, alkotótárs is.

Az énekesnő-színésznő pályafutása a kilencvenes évek elején kezdődött Budapesten, ahol a virágkorát élő alternatív színházi közeg aktív szereplője, később pedig a Nemzeti Színház tagja volt. Zenei karrierje 2007-ben a Tövisházi Ambrus zeneszerző-zenekarvezető által kitalált Péterfy Bori & Love Banddel indult, a Hajolj bele a hajamba című dallal, amely országos ismertséget szerzett Borinak és a zenekarnak. Sanzonokból, alternatív rockból és színes, pszichedelikus popból összeszőtt első albumuk felhelyezte a magyar könnyűzene térképére a Love Bandet, amely azóta is folyamatosan turnézik.

 

 

Az eddig hat stúdióalbumot megjelentetett együttes legutóbbi lemeze 2017-ben, a zenekar tízéves fennállása alkalmával készült. Ez az anyag formabontó módon ingyenesen letölthető, telefonos játék-app formájában jelent meg, amelyben a lemezanyag dalaihoz tartozó pályákon kell végigvezetni Bori figuráját az akadályokon.

Játékunk kérdése: Mi a címe ennek a 2017-ben megjelent lemeznek?

A válaszokat az info kukac humenmagazin pont com címre várjuk december 19-én 20 óráig. A helyes megfejtők között páros belépőket sorsolunk ki a Másfél Milliárd Másodperc koncertre.

 

Péterfy Bori & Love Band – Másfél Milliárd Másodperc
2019. december 29. vasárnap 20:00
Müpa, 1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin