Itthon

Novák Katalin visszaküldte “a magyar életmód védelméről” szóló törvényt

fotó: Twitter / @KatalinNovakMP

 

Még április 11-én fogadta el a magyar parlament a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló új törvényt. A Varga Judit és Semjén Zsolt által jegyzett törvénybe azonban bekerült egy meglepő rész: ez alapján “a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdekre” hivatkozva is lehet bejelentést tenni.

A benyújtók szerint “a magyar életmódot” azzal lehet megvédeni, ha többek között feljelenthetővé válik annak kétségbe vonása, hogy a házasság csak férfi és nő között lehetséges, hogy az anya nő, az apa férfi, valamint ha valaki szerint a szivárványcsaládok igenis családnak számítanak. Ugyanígy bejelenthetővé válna, ha valaki kétségbe vonja “a születési nemnek megfelelő önazonossághoz” való jogot – hogy ez mennyire értelmetlen, arra épp egy transz férfi hívta fel a figyelmet. Balta Flóris április 20-án önmaga ellen tett közérdekű bejelentést az alapvető jogok biztosánál. Ahogy akkor a Telexnek elmondta:

a „születési nemnek megfelelő önazonosság” fogalma abszurdum, mert csak önazonosság létezik. Ha kívülről írják elő, hogy minek kell megfelelni, akkor az nem önazonosság.

 

Novák Katalin köztársasági elnök április 21-én megfontolásra visszaküldte a törvényt az országgyűlésnek, és azt kéri, a bejelentővédelmi intézkedések közé bekerült vitatott fejezet nélkül fogadják el újra. Novák Katalin szerint “a magyar életmód védelméről” szóló fejezet nemcsak homályosan fogalmaz, de szerinte a címével éppen ellentétes hatású. Az alaptörvényi értékek védelmére valójában nem alkalmas, és nemhogy nem erősíti, de gyengíti ezt a védelmet. Indoklásában kitér arra is, hogy a kérdéses fejezet nem abból indul ki, hogy ezek az értékek nemzeti egyetértés tárgyát képeznék, továbbá ezzel a véleménynyilvánításnak az alaptörvényben rögzített szabadsága is sérülhet.

Bár a köztársasági elnök visszaküldheti a törvényt az országgyűlésnek, az államfő vétóját a parlament egyszerű többséggel is elutasíthatja.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin