Itthon

Nézd meg te is a Budapest Pride idei kampányfilmjét!

Pénteken elstartolt a 27. Budapest Pride Fesztivál. A július 24-ig tartó fesztivál idén sem áll meg Budapest határainál: kiállítások, filmklub és piknik is várja a résztvevőket Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, Pécsett és Tatabányán. (A pontos programokért keresd fel a hivatalos honlapot!)

„Amikor a félelem lebénít, a düh elvakít, és elveszettnek látod a helyzetet, akkor is van kiút. Közösen. Mert együtt sikerülhet. Vedd vissza a jövőd!” – ennek jegyében készült el az idei fesztivál kampányfilmje, amelyet Bakony Alexa, a Tobi színei alkotója rendezett.

 

 

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, ezt a filmet idén már nem fogja sugározni társadalmi célú hirdetésként az egyik kereskedelmi csatorna, amely a korábbi években még befogadta a Budapest Pride kampányfilmjeit. A kormánypártok által elfogadott homofób propagandatörvény ugyanis tiltja az olyan anyagok bemutatását társadalmi célú hirdetésként, amely megjeleníti a homoszexualitást, itt pedig megfogja egymás kezét a kisfilm két szereplője – és már ennyi miatt is pénzbüntetést kockáztatna a csatorna Magyarországon.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb