Kultúra

New York két meleg költője: a bohém O’Hara és a fejedelmi Whitman – interjú Gerevich Andrással

A nyíltan meleg amerikai költő, Frank O’Hara (1926–1966) verseit sajnos nem ismeri a magyar irodalomszerető közönség, éppen ezért hiánypótló a most megjelenő Töprengések vészhelyzetben című kötete, amely a költő pozitív hangvételű és lüktető verseit tartalmazza. Szintén nemrégiben jelentek meg Walt Whitman (1819–1892) eddig magyarul ismeretlen homoerotikus versei Gerevich András író, költő, műfordító, egyetemi oktató fordításában.

 

Gerevich András

 

Miért O’Hara? Hogyan találkoztál először a műveivel és mi az, ami leginkább megragadott benne?

Frank O’Hara New York költője –  mindig izgatott és vonzott a város. Nyíltan meleg költő, aki úgy tud szerelmes verset írni, hogy az nem lesz se közhelyes, se giccses, hanem újszerűen hat, mégis tele van pozitív élményekkel és érzésekkel is. Ráadásul O’Hara költészete egyszerre könnyed, játékos, metaforikus és sokszínű. Nagyon más hangot üt meg, mint általában a magyar költők, üdítő és színes olvasmány a sokkal borúsabb és depresszívebb magyar versek után. Már az egyetemi éveim elején beleszerettem. A könyvtárban volt a válogatott verseiből egy vastag kötet; több versét is lefordítottam és irodalmi lapokban publikáltam. Egy költőtársammal már 1998-ban elterveztük, hogy kiadjuk magyarul, mert hiányzott a magyar irodalmi palettáról az a hang és stílus, amit képvisel, de akkoriban versfordításkötetnek szinte lehetetlen volt kiadót találni, mert egy ilyen könyv szinte sosem nyereséges és nehéz rá támogatót szerezni. Azóta rendszeresen felmerült bennem ez a terv. Néhány éve felvállalta a kiadást a legelismertebb magyar irodalmi kiadó, a Magvető, de sajnos éveket csúszott, beszorulva a bürokrácia labirintusába. Az idei, tavaszi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra viszont végre meg fog jelenni.

Említetted, hogy O’Hara New York költője, a nagyváros gyermeke. Miben nyilvánult ez meg leginkább?

Verseinek helyszínei, hangulatai és életszemlélete New Yorkot idézik meg. Frank a híres Museum of Modern Arts (MoMA) kurátora volt, a kor olyan ismert művészeivel dolgozott együtt, mint például Jackson Pollock. Része volt a New York-i művészeti életnek, benne volt a vérkeringésben, mindenkit ismert, minden bulira elment, a legendás bárokban mind megfordult. Ezt érezni a versein: egyfelől egy jellegzetes életérzés és létforma itatja át, másfelől viszont sok verse naplószerű is, embereket és helyszíneket nevez meg, a város legismertebb utcái és terei is felkerülnek költészeti térképére. És ott van a rengeteg kulturális utalás, az 1950-es és 60-as évek ikonjai, ott van a versekben a korabeli Hollywood, sőt, külön verset írt James Dean halálára is. Az egész kulturális hátországa és mentalitása nagyon amerikai, annál is közelebb nézve, nagyon New York-i.

Van tőle kedvenc versed?

Nehéz egy verset kiválasztani, sok versét szeretem. Talán az Állatok című versébe szerettem bele húsz évesen, és talán ezt fordítottam tőle le először, ez nyitott utat a művészetéhez. Ennyi év után most átdolgoztam. Viszont az idén megjelenő kötetben nem szerepel.

Állatok

Animals

 

Már el is felejtetted, milyen volt

tökéletesnek lenni, mikor még minden nap

sült galambként szállt be az ablakon

 

felesleges az Idő múlása miatt aggódni,

bár akkor még bármit elő tudtunk húzni a kalapból

és bevettük az éles kanyarokat

 

az egész legelőt saját lakománknak hittük,

nem érdekelt holmi sebességkorlátozás,

kibírtuk, ha a koktélban csak víz volt és jég

 

nem akarnék soha gyorsabb lenni

vagy éretlenebb, mint most vagyok, ha velem lennél

jaj te! veled töltöttem legszebb napjaim

Bevallom, nekem különösen a hollywoodi részek tetszenek a költészetéből, azok az utalások, amikkel megidézi az aranykort, amit filmkedvelőként annyira csodálok. Mit üzen a magyaroknak? Mit üzen a 21. századnak?

Egyfelől O’Hara nem politikai vagy forradalmi költő, nem akar úgy üzenni, ahogy Petőfi vagy József Attila, nem akarja megmondani, mi a rossz és a jó, de persze egy olyan korban élt, ahol kevesebb volt rajta a nyomás, mint például a világháborúkat vagy diktatúrákat megszenvedett írókon. Soha nem didaktikus. Közben, természetesen, a verseiben egy elég jól körvonalazható életszemléletet és világlátást közvetít, ami az élet szépségéről szól, a könnyedségről, magunk és egymás elfogadásáról. Alapból progresszív, liberális és humanista felfogását úgy szívjuk magunkba, amikor olvassuk, hogy észre sem vesszük. Legyünk önmagunk, vegyük észre a környezetünk szépségeit, élvezzük ki a lehetőségeinket. És persze a filmművészet és a képzőművészet iránti rajongása sem fogja hidegen hagyni az olvasóit.

Vannak még további terveid vele?

Az évek alatt sok verset lefordítottam O’Harától, amelyek nincsenek ebben a kötetben, de folyóiratokban vagy online megtalálhatóak. Köztük vannak a legszebb meleg versei is. Ha ez a kötet sikeres lesz, jó lenne folytatni és további könyveket is lefordítani, kiadni a jövőben.

 

Fotó: Gerőcs Péter

 

Jelenleg egy másik amerikai költővel, Walt Whitmannel is foglalkozol. Az ő életszeretete és pozitív életszemlélete nagyon hasonlít O’Harára, kivéve, hogy Whitman a természet gyermeke. Hogy látod ezt?

Mindketten ugyanabban a nagyvárosban éltek, New Yorkban. Viszont több mint száz év választja el őket, Whitman korában az ember közelebb állt a természethez és a mezőgazdasághoz. Whitman világa mai szóval sokkal „macsóbb” volt, ő maga is imádta a sportokat, a testedzést, a kemény férfiasságot, a szeretői egyszerű munkásemberek voltak – miközben O’Hara egy múzeumban dolgozott és művészekkel járt el moziba és bulikba. Whitman életének leginkább meghatározó eseménye az amerikai polgárháború volt, amiben ápolóként dolgozott, rengeteg embert látott meghalni, és mély nyomott hagyott benne a fiatal, életerős férfiak korai, felesleges halála. Írt is hozzájuk megrázó és megható verseket. Leghíresebb versét Lincoln halálára írta (Oh, Captain, My Captain!), a háború pusztítása mélyen átitatta a költészetét. Frank O’Hara a második világháborúban a Csendes-óceánon szolgált egy hadihajó szonárosaként, és kevesebb harcot és halált látott közelről, a háború pusztítása nem lett a költészetének központi témája.

Hogyan indult a Whitman iránti érdeklődésed?

Whitman hihetetlen költő, Petőfi kortársa, de szinte mai hangon írt. Már a tizenkilencedik század közepén nyíltan írt a férfiak közötti szerelemről és szexről. Mindig is szerettem a verseit, de tavaly dolgoztam rajta először, születése 200 éves évfordulójára jelent meg a Kalligram folyóiratban egy csokornyi homoerotikus verse a fordításomban, illetve egy esszé és egy tanulmány a munkásságáról, amit Csehy Zoltán és Olty Péter írtak. O’Harához hasonlóan Whitman szintén New Yorkban élt, és szintén rengeteget írt Manhattanről és Brooklynról és az ottani korabeli életről. Korábban inkább a forradalmi verseit fordították, az intimebb, szerelmes, erotikus versek most olvashatóak magyarul először. Érdekesség, hogy már akkor, több mint 150 éve, könyvet írt a testápolásról, a testedzésről és a helyes életvitelről álnéven – mennyi hasonlóság van az akkori és mai meleg kultúra között! Whitmannel tervezek még egy kötetet, idővel szeretném lefordítani az eddig negligált homoerotikus és szerelmes verseit is.

Talabos Dávidné dr. Lukács Nikolett

 

Previous post

Egy homofób teniszlegenda szerint az ő templomát Jézus vére majd megvédi a koronavírustól

Next post

Válik a homofób anyuka, aki szerint a melegek teszik tönkre a családot