Színes

Nevet keresnek a világhírű meleg pingvinpár fiókájának

Ausztrália kedvencei, a világhírű meleg pingvingpár már a második fiókájukat nevelik közösen, az állatkert pedig mindenkitől várja a javaslatokat, hogyan nevezzék el a csemetét, számol be róla az Independent.

Sphen és Magic egymást választották párnak. Gondozóik 2018-ban figyeltek fel arra, hogy a két madár fészeképítéshez való, gondosan válogatott kavicsokkal kezdte megajándékozni egymást. Ezeket csak egymástól fogadták el, a többi kavics nem érdekelte őket, vagy a csőrükkel arrább tolva jelezték, hogy nem érdeklődnek más pingvin ajándék-kavicsa iránt.

Ahogy elkezdett formálódni a közös fészek, a gondozók kíváncsiságból adtak a párosnak egy áltojást, amit lelkesen és odaadó gondoskodással kezdtek költeni. Így amikor lehetőség adódott rá, egy igazi tojást is kaptak. (A pingvinpárok egy tojásról tudnak biztonsággal gondoskodni, ezért amikor kettő tojás sikerül, akkor a másodikat magára hagyják.)

A két apuka első fiókája, Lara ma már „nagylány”, ezért a sikert követően újra kaphattak tojást: másodszülött fiókájuk 2020 novemberében bújt ki a tojásból. Sphen és Magic otthona, a SEA LIFE Sydney Aquarium most a világ minden tájáról várja a javaslatokat a fióka nevére. A szerencsés névadó találkozhat is a családdal, vagy amennyiben az ország határain túl él, akkor egy Zoom beszélgetés keretében megismerkedhet velük.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin