Nagyvilág

Nem utasíthatja el az azonos nemű párokat az esküvő fotós

 

New Yorkban a bíróság elutasította egy esküvői fotós keresetét, aki vallási okokra hivatkozva megtagadta az azonos nemű párok kiszolgálását.

Emilee Carpenter még áprilisban nyújtotta be a keresetét azzal érvelve, hogy a New York-i diszkriminációellenes törvények értelmében választania kellene: vagy a vallási meggyőződésével ellentétes módon elvállalja az azonos nemű párok esküvői fotózását is, vagy akár 100 000 dolláros bírságot kockáztat.

A perben azzal érvelt Carpenter, hogy nem akar olyan fotókat készíteni, amelyek “negatív módon” ábrázolják a házasságot, “azonos nemű vagy poligám párokat” ünnepelnek. Azzal is érvelt, hogy ugyanígy nem vállalna esküvői fotózást tiszteletlen témájú esküvőkön, például Halloween- vagy vámpír tematikájú esküvőkön, mert az esküvőt eredendően vallásos és ünnepélyes eseménynek tartja. Beadványa szerint Carpenter egy év alatt legalább hét felkérést kapott azonos nemű párok esküvőjének fotózására, de ezekre a felkérésekre nem válaszolt.

Frank P. Geraci Jr. kerületi bíró december 13-án elutasította Carpenter keresetét, számol be róla az NBC News. A bíró kiemelte, hogy Carpenter tévesen hivatkozik arra, hogy ő az esküvői fotókkal egyedi és megismételhetetlen művészeti alkotásokat hozna létre, amelyek az ő saját stílusát és látásmódját fejezik ki, így a művészi szabadság miatt mentességet kellene élveznie a kiskereskedelmi szolgáltatásokat szabályozó rendelkezések alól. Geraci szerint az egyedi mentesség aláásná, nem pedig szolgálná az állam célját, ráadásul az azonos nemű párokat egy szűkebb piacra kényszerítené, így kevesebb szolgáltató közül választhatnának, mint a többségi társadalom.

Carpentert az Alliance Defending Freedom, egy nonprofit vallási szervezet képviseli, amely már korábban is indított pereket az LMBTQ-jogokat érintő ügyekben.

“Ahogyan a kormány nem kényszeríthet egy leszbikus cukrászt, hogy az azonos neműek házasságát elítélő tortát készítsen, vagy egy ateista drámaírót, hogy pozitívan nyilatkozzon Istenről, úgy New York állam sem kényszerítheti Emilee-t, hogy olyan üzeneteket közvetítsen, amelyekkel nem ért egyet” – áll a keresetükben. A csoport elítélte a bíróság mostani döntését, és megismételték a kérését, hogy a Legfelsőbb Bíróság foglalkozzon az üggyel.

Az Egyesült Államokban nem ritkák az olyan perek, ahol kiskereskedelmi szolgáltatást nyújtók – virágárusok, cukrászok, esküvői ruhaszalonok – a bíróságon akarják elérni, hogy vallási okokra hivatkozva ők határozhassák meg, kit hajlandóak kiszolgálni és kit nem.

Ezekben a perekben az is közös, hogy ugyan már az első pillanattól fogva nyilvánvaló, hogy nem érhetik el a vásárlók önkényes diszkriminálását, a konzervatív média rendre felkapja az ügyüket. A vallási meggyőződésre hivatkozva aztán a megszólított olvasók és tévénézők a perek végére szép summát gyűjtenek össze “a meghurcoltak” megsegítésére.

 

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb