Itthon

Nem természetes a homoszexualitás a nyolcadikos tankönyv szerint

Nyilvánvaló, hogy a homoszexualitás biológiai értelemben nem természetes, hiszen nem teljesül a szexuális tevékenység biológiai célja, az utódnemzés.” – olvasható abban a biológia-tankönyvben, amely a nyolcadikos osztályos diákok számára elérhető és a 444 hívja fel rá a figyelmet. Ezen állítással szemben a valóság az, hogy a melegség, mint bármely szexuális irányultság, az ember természetes tulajdonsága. Nem véletlen, hogy az állatvilágban is gyakran megfigyelhető, gondoljunk csak a meleg pingvinpárokra.

A könyv továbbá azt is tévesen állítja, hogy „részben öröklődés kérdése, részben környezeti hatások eredménye.” Nem öröklődés és nem környezeti hatás, az ember nem válik meleggé, hanem velünk született tulajdonság.

Érdemes megjegyezni, hogy az Oktatási Hivatal tankönyvjegyzékében csupán kettő biológia-tankönyv érhető el a nyolcadik osztályosok számára, tehát jelentős részük tanul ebből és olvassa ezeket a sorokat. Ugyanezen az oldalon olvasható „információ” az abortuszról is, amely szerint a művi abortusz „etikai kérdéseket is felvet”, mivel olyankor egy „emberkezdeményt” pusztítanak el.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin