Hírek

Nem szolgált ki egy meleg párt – milliomos lett belőle

Több mint 80 ezer dollár (azaz nagyjából 22 millió forint) adomány jött össze a gofundme.com oldalon keresztül annak a Washington állambeli virágboltosnak a javára, akit korábban 1000 dollárra megbírságoltak, miután nem volt hajlandó virágot eladni egy azonos nemű pár esküvőjére.

A 70 éves Barronelle Stutzman, a richlandi Arlene virág-és ajándékbolt tulajdonosa ismerte a visszautasított pár egyik tagját, sőt, az illető a barátja volt, de azt mondta: vallási meggyőződésével, baptista hitével nem fér össze az azonos neműek közötti házasság.

Baronelle Stutzman

2013-ban történt az eset, amikor megtagadta az azonos nemű pár kiszolgálását, a bírságot azonban idén márciusban kapta meg. Az adománygyűjtés februárban kezdődött, de a pénz csaknem fele az elmúlt néhány napban gyűlt össze.

Stutzman támogatói ahhoz hasonlítják az esetét, mint amikor egy indianai pizzéria tulajdonosa nem vállalt el egy melegesküvőt, ezután be kellett zárnia, de végül két nap alatt több mint 842 ezer dollárt adtak össze neki. A két eset híre már az amerikai nagypolitikáig is eljutott.

Egy republikánus politikus, Rick Santorum szerint – aki korábban sikertelenül, de indult az elnökjelöltségért is – a tolerancia kétirányú dolog. Elvárni egy mélyen vallásos virágárustól, hogy azonos nemű pár esküvőjére készítsen csokrokat ugyanolyan, mint elvárni egy meleg nyomdatulajdonostól, hogy „Isten gyűlöli a melegeket” feliratú plakátot sokszorosítson megrendelésre.

Forrás: Index

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin