Színes

Nem lesz második évada az Ez bűn című sorozatnak

Óriási siker az HBO Ez bűn (It’s a Sin) című minisorozata, amely a nyolcvanas évek Londonjába visz vissza minket, és néhány jóbarát sorsán keresztül mutatja be, hogyan is érintette az AIDS felbukkanása a meleg közösséget, illetve a rokonokat, barátokat, ismerősöket.

A nagy sikerre és kíváncsiságra való tekintettel joggal merül fel a kérdés sokakban: mikor érkezik a következő évad?

 

 

A The Hollywood Reporter podcastjének volt a napokban vendége az alkotó, Russell T. Davies, akit az életút-interjú keretében a műsorról és annak lehetséges folytatásáról is kérdeztek. Ő azonban határozottan kijelentette: “Nem lesz második évad. Az első szép volt. És elmondott mindent, amit el akartam mondani.

Pedig nemcsak a közönség látná szívesen a folytatást, így volt vele a csatornaigazgató is, amikor elolvasta a forgatókönyvet. “Ó, ez nagyszerű. A nyolcvanas évek remek! Tele van zenével! Évekig futtathatjuk” – idézte fel a vezető mondatait Davies a beszélgetés során. Úgy képzelte el, hogy minden egyes év kap saját évadot. Tehát az első 1980-ról, a második 1981-ről, a harmadik 1982-ről fog szólni, és így tovább. Davies azonban leállította a férfit és nemet mondott a több évadra.

Az egyetlen hosszabban futó sorozat, amelyet valaha csináltam, a Doctor Who volt, de az egyébként is úgy volt tervezve” – tette hozzá Davies. Ahelyett, hogy a második évadon dolgozna, az elmúlt hónapokat főleg azzal töltötte, hogy másokat mentoráljon, forgatókönyveket írjon és másokét szerkessze. Tisztában van vele, hogy az Ez bűnt nehéz lesz felülmúlni, így a jövőben valami könnyed, humoros sorozaton szeretne dolgozni.

A sorozat elérhető az HBO GO kínálatában. Próbáld ki 7 napig ingyen!

 

A produkcióról részletesen itt olvashatsz:

Mindenki abból indul ki, hogy ez a betegség őt úgysem érinti – Ez bűn

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb