Nagyvilág

Nem jött le a pride után a szivárványos festés egy osztrák műemlékről

 

Jókora botrány kerekedett abból, hogy az ausztriai Grazban tartott pride felvonulás előtt LMBTQ aktivisták szivárványszínűre festették egy emlékmű lépcsőit. A probléma nem abból adódott, hogy a Habsburg–Lotaringiai János főherceg emlékét őrző díszkút lépcsőit befestették a főtéren. A gondot az jelentette, hogy utólag nem jött le a festék, az esetből pedig mára politikai ügy vált.

A lépcsőfokokat még június 28-án éjjel, a Stonewall-lázadás évfordulóján, a modern LMBTQ-mozgalom születésének napján festették le. Ehhez krétafestéket használtak, aminek az első esővel el kellett volna tűnnie, csakhogy ez nem történt meg.

„A probléma abból adódott, hogy a festék nagyon vastagon volt felhordva, és valamilyen olajos anyag is került bele” – magyarázza a Kleine Zeitungnak Mario Ruml, a kulturális hivatal által megbízott cég műszaki vezetője. Emiatt a későbbi heves felhőszakadás nemcsak hogy nem mosta le a festést, hanem az csak még mélyebbre hatolt a kőbe.

Nagyjából 100 órányi munkába került, hogy a lépcsőfokok újra elfogadhatóan tiszták legyenek, de minden erőfeszítés ellenére maradt egy enyhe színfolt. A tisztítás költsége körülbelül 5000 euró, átszámítva jelenleg csaknem kétmillió forint kiadást jelentett a városnak. Graz kulturális hivatala emiatt bejelentette, hogy feljelentést tesznek rongálás miatt, és felelősségre vonják az elkövetőket. Ez egyben politikai kérdéssé is tette az ügyet, mert városi politikusok is részt vettek a festési akcióban, köztük a szociáldemokrata Anna Robosch. A néppárti Sabine Wagner szerint azonban „ez nem egy pitiáner bűncselekmény, hanem súlyos anyagi kárt okozó rongálás, mivel a bűncselekmény tárgya egy műemlék.”

Robosch az egész ügyet néppárti lejáratókampánynak tartja, mert a lépcsőket tavaly is ugyanúgy lefestették, és mint emlékeztet, a rutinszerű takarítás során akkor nem merültek fel többletköltségek. „És most – ugyanazzal a krétafestékkel – hirtelen 5000 euróba kerül és külön tisztítást igényel” – döbben meg Robosch. A Kleine Zeitungnak kifejtette: „A kezdeményezők még azt is felajánlották volna, hogy néhány nap múlva maguk végzik el a takarítást. A tavaly még megértő városvezetés azonban inkább egy külső céget bízott meg, és a festést anyagi kárt okozó rongálásnak minősítették.”

Miközben a helyi politikusok marakodnak, a RosaLila PantherInnen LMBTQ szervezet szerint a végén úgyis a közösség kerül ki bűnbakként. Szerintük minden résztvevőt a jó szándék vezetett, és az esetleges kártérítésből kiveszik a részüket. Ugyanakkor sajnálják, hogy a vita már rég nem a tényekről és az érvekről, hanem a politikáról szól – és hogy a kritika az egész LMBTQ közösséget érinti.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin